Négy és fél milliárd forintos csalás miatt javasol vádemelést a NAV

Baranya - szerző: HH/MTI

Négy és fél milliárd forintos költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégláncolat vezetőivel szemben – közölte az igazgatóság sajtóreferense.

 

Kuperczkó Adrienn közölte, a vagyonvédelmi és takarítási feladatokra szerződött, huszonegy cégből álló láncolatot azért hozták létre, hogy elkerüljék az egymásnak kölcsönadott munkavállalók után a közterhek befizetését. A munkavállalókat bejelentették, de utánuk a járulékokat és az áfát nem fizették meg.

 

Tájékoztatása szerint a NAV pénzügyi nyomozói Baranya és Pest megyében 45 helyszínen folytattak vizsgálatot. A bűnszervezet két tagját kommandósok fogták el, egyikük luxuslakásában éles lőszerrel töltött fegyvert találtak. Az engedély nélkül tartott fegyver miatt a gyanúsítottat – a költségvetési csalástól függetlenül – a bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

 

A pénzügyi nyomozók a kár megtérülése érdekében bankszámlákat, üzletrészeket, ingatlanokat zároltak, motorcsónakot, nagy értékű luxus- és raliautókat, quadokat, lakókocsit, egy drónt, nagy értékű televíziót, futópadot, edzőtermi berendezéseket foglaltak le.

 

A sajtóreferens közölte: a nyomozók harminc gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést; a bűnözői kör nyolc irányítója és tagja ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, huszonkét stróman ügyvezető ellen közokirat-hamisítás miatt.

 

A negyvennégyezer oldalas nyomozati iratanyagot a bűnügyi igazgatóság a napokban küldi meg a Baranya Megyei Főügyészségnek.