És akkor minden iskolában lesz wifi

És akkor minden iskolában lesz wifi

Technológia - szerző: HH/MTI

Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

 

Kara Ákos elmondta: a kormány döntése alapján minden állami és egyházi fenntartású általános iskola és középiskola, valamint szakképzési intézmény számára biztosítani fogják a gyorsabb internetkapcsolatot. Minden 500 fő alatti iskolában legalább 100 Mbit/s, minden ennél nagyobb iskolákban pedig legalább 1 Gbit/s sávszélességet szeretnének megvalósítani.

 

Emellett minden állami fenntartású általános iskola és középiskola, szakképzési intézmény és – első körben – 148 egyházi iskola kap teljes wifi-lefedettséget – tette hozzá. Mint mondta, a fejlesztések összességében négyezer helyszínt érintenek, mivel ha az iskola több helyszínen is oktat, akkor valamennyi épületben megvalósítják a fejlesztést.

 

A beruházást 2019 végéig valamennyi állami és – első körben – 148 egyházi intézményben megvalósítják, költsége 31 milliárd forint, amit részben hazai, részben uniós forrásból biztosítanak.