Ösztöndíjra pályázhatnak a harkányi rászoruló főiskolások

Helyi - szerző: HH

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázat keretében idén is meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára.

 

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása, a két fajtától függően évi tíz vagy három éven keresztül tíz-tíz hónapon keresztül. A támogatási konstrukció szerint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a vállalt önkormányzati résszel megegyező összeggel egészíti ki a tanuló számára folyósított összeget, azaz 5 ezer forintot.

 

A pályázatokat a város Jogi és Szociális Bizottsága bírálja el, kizárólag a szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül. Szociálisan rászorult az a pályázó, akinek havi jövedelme, vagy a vele egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelmének összege nem haladja meg a 142.500 forintot.

 

A november hetedikétől induló program keretében olyan szociálisan hátrányos helyzetű felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak folyósítható az ösztöndíj, akik a települési önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkeznek, felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos) képzésben vesznek részt.

 

A többszintű támogatási rendszer pénzügyi fedezetéül három forrás szolgál: a települési önkormányzati, a megyei önkormányzati, valamint – az Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszírozásával – a felsőoktatási intézményi költségvetésben megjelenő elkülönített forrás. Évente több mint 34.000 pályázórészesül támogatásban.