Lehullt a lepel a park fáinak titokzatos jelöléséről

Helyi - szerző: KT

Rejtélyes, narancssárga és kék pontok jelentek meg a harkányi park fáinak törzsén, miközben különböző, laikus számára semmitmondó feliratok vannak a járdákon is.

 

 

A népharag egy esetleges tömeges kivágás miatt mordult egyet, ám a jelölés sem a fák állapotát, fajtáját, méretét vagy korát nem követik, és azonos színekkel helyenként a járdán tematikus felirat is látható. Ráadásul a park szinte valamennyi fáját megjelölték, messze túlmutatva a fejlesztésben érintett területen, mely egyébként sem érinti a park távolabbi szegleteit.

 

Megkerestük a Városgazdálkodási Zrt.-t, majd a város műszaki osztályát, de egyaránt azt a választ kaptuk, hogy nem ők jelölték meg a park egyedeit, nem tudják, mik lehetnek azok. Nem adtuk fel, és a területen hamarosan kezdődő fejlesztések tervezőinél, az Építész Kör Kft.-nél kopogtattunk, hátha az ő munkájukat érinti a fák jelölése, majd kiderült: az általuk megbízott geodéták helyeztek el több száz fán jelölést.

 

A jelölések azokat a fákat érintik, melyeket felmértek – ám nem kivágás céljából, hanem egészen egyszerűen azért, hogy tudják, melyiket helyezték már el a területről készült térképen – árulta el Kanizsai Tamás. Mint a GeoDeKa Földmérő ügyvezetője leszögezte, a pontok színe sem jelent semmit, hacsak azt nem, éppen melyik festék volt a kezükben.

 

A korábban közzétett látványterven, melyen a fejlesztésben érintett sétányon kívül a park is szerepel, nem számottevő az ábrázolt fák helyzete és darabszáma. Míg azon 150-160 árnyékot adó óriás látható, az csak egy ábrázolási mód, a parkban közel hatszáz darabot térképeztek fel, melyek kivágása szóba sem került.

 

Keresztes Béla, az Építész Kör Kft. ügyvezetője közölte, a munka ezen szakaszában korai is lenne arról beszélni, hogy szükség lesz-e fák kivágására. Munkájuk során általános céljuk is minél több növényt és fát megtartani, mely feladaton külön munkatársuk tevékenykedik. Ahol mégis kivágásra kerül egy fa, azonnal megvizsgálják, miként lehet a helyére ültetni egy másikat, de hangsúlyozta: a Zsigmondy sétány felújításának munkafázisai még nem is tartanak az ennek vizsgálatát tartalmazó szakaszban.