Tízmilliós kártérítést ítéltek meg a vokányi gyilkos volt élettársának

Baranya - szerző: MTI

Több mint 12,5 millió forintos kártérítést ítélt meg a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a nőnek, akinek a férjét 2000-ben megölte az asszony akkori élettársa, egy rendőrtisztként dolgozó férfi a Baranya megyei Vokányban.

 

A Pécsi Törvényszék korábbi összegzése szerint a nő azért tartott igényt kártérítésre, mert az ügyészség a gyilkossági ügyben vele szemben társtettesként, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt vádat emelt, és bár a Pécsi Ítélőtábla 2013-ban jogerősen felmentette, összesen több mint két és negyed évet előzetes letartóztatásban kellett töltenie.

 

A gyilkosság 2000. február 6-án történt. Az asszony akkori élettársa, egy rendőrtiszt hét lövéssel végzett a nő férjével, hogy megoldja azokat a problémákat, amelyeket a válásuk elhúzódása okozott. Az asszony ellen azután indult eljárás, hogy a tettéért 18 év fegyházbüntetéssel sújtott nyomozó egy beadványban terhelő vallomást tett rá.

 

A férfi azt állította, hogy a nővel együtt mentek el a férj vokányi házához. Ott a nő azzal kért bebocsátást, hogy elutazik, és szeretné megbeszélni férjével gyermekeik felügyeletét. Amikor beléptek a házba, és meggyőződtek arról, hogy rajtuk és a nő férjén kívül más nincs ott, a rendőr fegyvert rántott és négyszer rálőtt a másik férfira. A sebesült menekülni próbált, ekkor az asszony segített lefogni férjét, hogy élettársa újra rálőhessen.

 

A nő a Pécsi Törvényszéken és a Pécsi ítélőtáblán ellene folyó büntetőeljárás során is következetesen tagadta, hogy részt vett volna férje meggyilkolásában.

 

Az egykori rendőrtiszt vallomását a törvényszék és a táblabíróság sem fogadta el objektív bizonyítékként, az első- és a másodfokú bírói tanács sem talált olyan tényt, adatot, vallomást, amely a nő bűnösségét kétséget kizáróan megalapozta volna. Ezért bizonyítottság hiányában az asszonyt felmentették a bűnsegédként elkövetett emberölés vádja alól.

 

A nő kártérítési keresetében a fogva tartása miatt 14 millió, pszichés megbetegedése okán 6 millió forint nem vagyoni kártérítés, vagyoni kártérítés címén pedig – a többi között két cégben való részesedésének elvesztése miatt – mintegy 76 millió forint megfizetését kérte az államtól – áll a táblabíróság tájékoztatójában.

 

Az összegzésben felidézték, hogy a kártérítési ügyben első fokon eljáró Pécsi Törvényszék a magyar államot nem vagyoni kártalanítás címén 7,5 millió forint, vagyoni kártalanítás címén pedig több mint 2,3 forint, illetve ezek kamatának megfizetésére kötelezte.

 

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla Szentpéteriné Bán Erzsébet vezette tanácsa pénteken az első fokon megítélt nem vagyoni kártérítést 10 millió forintra, a vagyonit pedig több mint 2,5 millió forintra emelte. A nem vagyoni kártalanítás iránti keresetet ezt meghaladóan elutasította a bíróság. Az elsőfokú ítélet arra vonatkozó részeit hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására kötelezte a törvényszéket.