Új buszmentő állt hadrendbe a megyében

Baranya - szerző: HH

A Dél-dunántúli Közlekedési Központ is részt vett azon a november 10-én Pécsen megtartott, a Magyar Közút és az MVB Katasztrófavédelmi Munkacsoport által szervezett rendezvényen, amelyen a télre való felkészülésről számoltak be a szervezetek, köztük a társaság is.

 

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően ebben az évben is sor került a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. autóbuszainak, egyéb járműveinek téli felkészítésére. November közepéig befejeződik valamennyi – a jelenleg üzemeltetett 805 darab – autóbusz teljes körű átvizsgálása, a rendszeresen végzett műszaki szemlék keretében – közölte a társaság. Baranya megyében a téli felkészítés során 324 darab autóbuszt vizsgáltak át a műszaki szakemberek.

 

Az eseményen bemutatkozott az új, Iveco Trakker alvázra szerelt négytengelyes kivitelű, darus autómentője, amely Baranya megyében állt szolgálatba.