Rövidhír: több mint 80 sakkozó méri össze tudását

Helyi - szerző: HH

Kezdetét vette a negyvenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Harkányi Tenkes Kupa Nemzetközi Sakkverseny. A Baranya-Sakk Utánpótlásnevelő és Versenyszervező Egyesület szervezésében álló rendezvényen az előnevezések szerint 85 versenyző vesz részt.

 

A művelődési házban berendezett ötven asztalon 400-450 mérkőzés során két csoportból kerülnek ki a legjobbak, akik tárgy- és pénzjutalomban részesülnek. November 16. és 23. között a művelődési ház is csökkentett szolgáltatással – telefonon vagy emailben – áll rendelkezésre, a könyvtárba érkező vendégek pedig a hátsó bejáraton keresztül juthatnak az emeletre.