Nagy Attila: sorsfordító pillanathoz ért Sellye

Baranya - szerző: HH

Sorsfordító pillanatnak nevezte Nagy Attila, hogy a megyei fejlesztési terv módosításában Sellye neve is szerepel. A város MSZP-s polgármestere ezt a megyei közgyűlés csütörtöki ülésén említette.

 

A megyei önkormányzat azon a véleményen van, hogy Baranya szegényebb régióiba is forrásokat kell juttatni – mutatott rá Nagy Csaba. A megyei önkormányzat fideszes elnöke kötelességükre és feladatukra utalva hozzátette, a TOP pályázatok hátralevő döntéshozatali mechanizmusában is látszani fog az, hogy mesterségesen is projekteket kell generálni a megye ezen részében.

 

Kérdésünkre Nagy Attila elmondta, Sellye jelenleg olyan TOP-os fejlesztések elbírálását is várja, mint a munkába jutást segítő pályázat bölcsőde és óvoda 400 milliós korszerűsítését célzó projektje, vagy a Zöld város program, mely a Korongi tér, Árpád utca és Bodonyi utca egyenesének 300 millió forintos rehabilitációját jelenti.

 

Beadásra került és elbírálásra vár a közlekedés biztonságának javítását célzó pályázat is, ami 108 millió forintból a sellyei Fürdő utcával egy kerékpárút építését is jelenti. A barnamezős beruházások sorában az ipari terület rehabilitációját 200 millió forintból célozták meg, 150 millió forintból pedig helyi piacot alakítanának ki – amennyiben kedvezően bírálják el pályázati beadványukat. A polgármester hozzáfűzte, megcélozták a sportcsarnok energetikai fejlesztését is egy 160-200 millió forintos pályázat erejéig.

 

Sellye szeptemberben az integrált térségi gyermekprogramok pályázatán 500, legutóbb pedig a szintén EFOP-os projektek között 249,8 millió forintot nyert. Ez utóbbi Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben címmel az életen át tartó tanulást hivatott elősegíteni.