Nem csak a közbiztonságra figyelnek a polgárőrök

Belföldi hírek - szerző: HH

A közbiztonság mellett a környezetvédelemre, a parlagfű elleni küzdelemre is figyelnek a polgárőrök – mondta Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a Polgárőrök a parlagfűmentes településekért című szombati, esztergomi konferencián.

 

A zöld polgárőrség 1991-től 2010-ig összesen 1,7 milliárd forint támogatást kapott, azóta viszont évente mintegy egymilliárd forintot – emlékezett, megjegyezve, emellett 570 gépjárművet is kaptak, a rendőrség pedig kerékpárokat és segédmotorokat bocsátott rendelkezésükre. A támogatásokat meg is hálálják – mondta -, hiszen évente mintegy kilencmillió szolgálati órát teljesít a 62 ezer polgárőr.

 

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a polgárőrség bizonyított, hiszen soha nem lett politikai bábja senkinek, a közért, a közösségekért végzi önkéntes tevékenységét. A bűnmegelőzés területén végzett munkájukat minősíti, hogy amikor a déli határra több ezer rendőrt vezényeltek, akkor az az ország közbiztonságán egyáltalán nem érződött – mondta.

 

Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyi helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a minisztérium és a polgárőrség között több területen van együttműködés, legutóbb októberben arról állapodtak meg, hogy a polgárőrök segítik a tíz nemzeti parkban dolgozó 272 természetvédelmi őr munkáját.

 

Régiónkban a legaktívabb jelenléttel a kistótfalui polgárőrök tevékenykednek: megyeszerte számos rendezvény lebonyolításában vállalnak fontos szerepet, az elmúlt esztendőben több mint 3600 óra szolgálatot látott el 36 fős csoportjuk.