Vádemelés lett a felderített ormánsági lopássorozat vége

Vádemelés lett a felderített ormánsági lopássorozat vége

Baranya - szerző: HH

A Siklósi Rendőrkapitányság lopás miatt nyomozott az ellen a két férfi ellen, akik idén augusztustól októberig szerszámgépeket, pénzt és iratokat lopkodtak a drávasztárai és drávaiványi házakból – közölte a rendőrség.

 

A lopássorozat végét az jelentette, amikor október 10-én egy férfi telefonált a rendőrségre azért, mert betörtek a házába. Elmondta, hogy a kabátja zsebéből 100 ezer forintot, a bankkártyáját és a személyi igazolványát, míg a melléképületből szerszámgépeket lopott el valaki.

 

A rendőrök a lopással gyanúsítható 49 éves helybeli férfit és 25 éves, szintén helybeli társát még a bejelentés napján elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. Mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését. Mint vallomásukban elmondták, egyikük a pénzt, míg a másik a szerszámgépeket lopta el a házból.

 

A 25 éves gyanúsított a nyomozóknak azt is elmondta, hogy korábban Drávaiványiban két másik házba is betört, ahonnan többek között motoros fűrészt, fúrógépet és pálinkát lopott el. Az ellopott ám megkerült szerszámgépeket visszakapták a tulajdonosok.

 

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.