Életveszélyt okozó testi sértés miatt felel a PEN biztonsági őre

Baranya - szerző: HH

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen a pécsi férfi ellen, aki tavasszal a Pécsi Egyetemi Napok egyik rendezvényén úgy meglökött egy fiatalembert, hogy az a földhöz csapódva nyílt koponyatörést szenvedett – közölte az ügyészség.

 

Egy budapesti egyetemista nagy mennyiségű szeszesitalt fogyasztott és ittas állapotba került, többször is a levegőbe boxolt, ami miatt ki kellett vezetni a rendezvényről.

 

Az egyetemistát az egyik barátja és a biztonsági őr vezették ki az épület elé. Miután elengedték a karját, az indulatosan szidalmazni kezdte a biztonsági őrt, aki ekkor ököllel homlokon ütötte a fiút. Az egyetemista ettől hanyatt esett, feje pedig a földhöz csapódott.

 

Az esés következtében életveszélyes nyílt koponyatörést szenvedett, így a biztonsági őr cselekménye életveszélyt okozó testi sértés megállapítására alkalmas – közölték. A bűncselekményt a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény.