Harkányban mérkőzik meg a két veretlen csapat

Harkányban mérkőzik meg a két veretlen csapat

Helyi - szerző: HH

Nagyon fontos mérkőzésre készülnek a gólaránnyal megyei tabella élére került harkányi kézisek. Vasárnap hazai pályán állnak ki Komló ellen, a tét mindkét együttes számára a veretlenség megőrzése mellett a dobogós első hely.

 

Ugyan a bajnokság tavaszi, májusig hátralevő 9 fordulója további izgalmakat ígér, a két, megyei viszonylatban eddig példátlanul veretlen csapat vasárnap 17 órakor kezdődő viadala könnyen eldöntheti, melyikük zárja elsőként a 2017/18-as évad első etapját.

 

Harkány az első helyen áll 7 mérkőzésből 7 győzelemmel és 14 felírt ponttal, Komló ugyanezen eredmények birtokában másodikként követi. Míg városunk 226 gólt szerzett és 172 találatot kapott, Komló 241 lőtt góllal büszkélkedhet, ám 192-szer találtak a hálójába.

 

Izgalmas, mindent eldöntő mérkőzésnek nézhetünk elébe – mutatott rá Molnár Antal, a Harkányfürdő SE Kézilabda Szakosztályának vezetője. Megjegyezte, a későbbiekben mindkét csapatra vár az őszi szezonban egy-egy további meccs: míg Komlónak december 10-én a tabella legalján álló Mecsekszabolccsal valószínűleg könnyű dolga lesz, Harkány a MoTex-el küzd egy nappal előtte; a mohácsiak megyei viszonylatban az előkelő negyedik helyen állnak.