Megérkezett Soros pénze: 130 milliót kapott egy pécsi alapítvány

Baranya - szerző: HH/MTI

Mintegy 500 ezer dollárt, azaz 130 millió forintot kapott Az emberség erejével nevű alapítvány Soros György alapítványától. A hasonló lépéseket a miniszterelnök korábban úgy vezette fel: a választás időpontjára a milliárdos érdekeltségébe tartozó úgynevezett civil központokat fognak létrehozni.

 

Nyirati András, a pécsi alapítvány elnöke a köztelevízióban elmondta, hogy a pénzt a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapták; a támogatási szerződést már alá is írták.

 

Törvényileg sem tehetjük, hogy politikai tevékenységet folytassunk. Tehát bennem ha bármi ilyen veszély felmerült volna, hogy ez a program ez ilyet valósítana meg, akkor nem is írhattam volna alá – fogalmazott az alapítvány elnöke.

 

A héten egy hírportál számolt be arról, hogy vidéki terjeszkedésbe kezd a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány, amely hamarosan több százezer dollárt oszt majd szét dél-dunántúli és észak-alföldi civil kezdeményezések között, így szállva szembe a kabinettel.

 

Az abcug.hu portálon csütörtökön megjelent cikkben azt írták, a lépés illeszkedik az új stratégiába, amely aktívabban lép fel a kormányzati támadásokkal szemben.