Ünnepek alatt is figyel a rendőrség

Belföldi hírek - szerző: HH

Kiemelt figyelmet fordít a rendőrség az alkalmi kirakodóvásárokra, a piacokra, üzemanyag-töltő állomásokra, pályaudvarokra, pénzintézetekre, valamint a nagy tömegeket vonzó helyszínekre.

 

Mint közölték, az ünnepi időszakban figyelni kell a zsebtolvajokra, akik jellemzően zsúfolt helyeken vadásznak áldozataikra. Ha mégis megtörtént a lopás és ezt észlelték, ne szálljanak szembe a tolvajjal, hanem hívjanak segítséget, értesítsék a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon.

 

Érdemes az iratokat a lakáskulcstól és slusszkulcstól, míg PIN-kódot a bankkártyától elkülönítve tárolni; a pénz- és irattárcákat ne a táskák, kosarak tetején tartsák és tárolásra a nadrág hátsó zsebei sem nyújtanak kellő biztonságot. Megfelelő védelmet csak a kabát belső, lehetőleg zárható zsebei nyújtanak – tették hozzá.

 

Ha a lopás során az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréltessék le a zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt el, azt azonnal tiltassák le azt – tanácsolták.

 

Kitértek arra is, parkolás után és két vásárlás között is ellenőrizzék, hogy nem maradt-e a gépkocsi utasterében, látható helyen értékes vagyontárgy, műszaki cikk, korábban megvásárolt ajándék. Ha azt tapasztalják, hogy feltörték az autót, ne nyúljanak semmihez, hiszen a gépkocsit és annak környezetét a rendőrség vizsgálni fogja.

 

Az internetes vásárlással kapcsolatban jelezték, bankkártyával történő fizetés esetén lehetőség szerint olyan webáruházban vásároljanak, amelynél a fizetés valamely banki oldalon keresztül történik, így a kártya adatai biztonságos kapcsolaton keresztül jutnak el a pénzintézet központjába, azokat a webáruház üzemeltetője nem ismeri meg.