Karateedzésen jártunk – képriport

Helyi - szerző: KT

A hét végi, Egerben rendezett versenyre készülnek a harkányi karatésok, akiknek szerdai edzésére látogattunk a Kitaibel Pál Általános Iskola sportcsarnokába. Fotoriportunk következik.

 

Katát, azaz formagyakorlatot, illetve páros küzdő gyakorlatokat, Kihon Ippon Kumite-t láthattunk a kisebbeknél, míg a felnőttek szintén Katát gyakoroltak – mondta Tonte Gyula. Aki érdeklődik a sportág iránt, személyesen kell felkeresnie a Tonte-Do Shotokan Karate SE foglalkozásait szerdán 17 és 18:30, vagy szombaton 9 és 10:30 között – tette hozzá az edző.

 

Mint korábban beszámoltunk róla, sportolóink Egerbe készülnek, ahol hétvégén rendezik meg a Shotokan Karate Stílusszövetség országos bajnokságát, ahol a harkányi fürdő szponzorálásából egységesen jelenhetnek meg.