Nem vettek fel prémiumot a harkányi fürdő igazgatói

Helyi - szerző: HH

Tegnap és ma a harkányi fürdő igazgatóinak prémiumairól szóló cikkek lepték el a megyei, valamint az országos online oldalakat. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. megtette a szükséges jogi lépéseket a szerkesztőségek felé, továbbá az igazgatók a harkányiaknak is hangsúlyozni szeretnék: a sajtómegjelenésekkel ellentétben nem kaptak prémiumot a vállalat igazgatóságának tagjai.

 

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. igazgatóságának jelenlegi tagjai még soha nem vettek fel prémiumot – közölte a vállalat. A képviselő-testület egy korábbi önkormányzati határozatában döntött a maximálisan adható prémiumok mértékéről, amely a Felügyelő Bizottság által megszabott szigorú feltételek megfelelése esetén az igazgatóság tagjai éves megbízási díjainak maximum 50 százaléka lehet. A bizottság által meghatározott feltételek első pontja az előző év üzleti beszámolójának elfogadása; a 2017-es üzleti év lezárása és beszámolójának elfogadása pedig az üzleti gyakorlat szerint a következő év májusában történik.

 

Jelen esetben 2018. májusa az a legkorábbi időpont, amikor a felügyelő bizottság által meghatározott pontrendszer első feltételének megfelelhetünk. Az, hogy a többi feltételt hogyan sikerül vagy sikerült teljesítenünk, még az elkövetkezendő időszakban derül ki – mondta Szilágyi Tibor, a Harkányi Gyógyfürdő pénzügyi igazgatója. Hangsúlyozza, semmilyen mértékű prémiumot nem kaptak az igazgatósági tagok, nem is kaphattak volna, hiszen a megbízásuk óta erre nem volt lehetőség.

 

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. költségvetése egyébként teljes mértékben elkülönül a város költségvetésétől, így egy esetleges, majdani, bármilyen összegű prémiumról szóló döntés meghozatala semmilyen módon és formában sem érinti vagy érintheti a harkányi önkormányzat költségvetését vagy gazdálkodását.