Poller Roland: legyen hungarikum a harkányi víz

Poller Roland: legyen hungarikum a harkányi víz

Helyi - szerző: BB

A térségi összefogás kihívásairól beszélt és a harkányi gyógyvíz lehetőségét is sorba vette Poller Roland képviselő év végi összegzésében.

 

Hogyan értékeli a 2017-es évet?

 

Összességében nagyon sikeresnek értékelem. Rendkívül hatékonynak bizonyult, amikor a belvízveszélyes területeken, a Lanka-csatornában végzett munkálatoknak köszönhetően, drasztikus mértékben csökkentettük a várost rendszeres fenyegető belvízveszélyt. Tisztán látszik, hogy a medrek rendszeres karbantartásával gyors és komoly eredmények érhetők el. Ezzel, valamint a járdák és aszfaltburkolatok felújításával sikerült a városképet rendezettebbé tenni. Úgy érzem, az átadott csúszdapark beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és ismét érdekessé tette Harkányt az ide látogató turisták számára. Pozitívan értékelem és sokat várok a befejezett és nemrégiben átadott Gyermekvilágtól is, hiszen ezzel a kisgyermekes családoknak is igazi élményt nyújtunk a leghidegebb hónapokban is. Öröm számomra, hogy a harkányi életet újra színesíti az esti mozi és az éjszakai fürdőzés, melyet a lakosság és az ide látogató turisták is örömmel fogadtak, és visszajelzéseik alapján igyekszünk majd tovább fejleszteni. A fentieknek köszönhetően egyre több befektető érdeklődik a harkányi ingatlanok után, felismerték a térségben rejlő komoly fejlődési és befektetési lehetőségeket.

 

Mik voltak az idei év legnagyobb kihívásai? Nagyon nehéz volt, hogy csak a ciklus második szakaszában kapcsolódtam be a testületi életbe, és már kialakultak a főbb erő- és irányvonalak, de úgy érzem mindent megtettem, hogy felvegyem a ritmust, és tapasztalataimmal, ötleteimmel segítsem Harkányt. Mint reálisan gondolkodó politikus, természetesen érzékelem, hogy nem egyszerű az uniós pályázati pénzekből Harkány számára forrásokat teremteni. Ezekre az összegekre számtalan jelentkező akad, minden város lakossága azt várja a képviselő-testületétől és a polgármesterétől, hogy minél nagyobb támogatást szerezzen. Arra törekszünk, hogy lehetőségeink szerint a legnagyobb lobbierőt kifejtve a mi városunkba és térségünkbe a lehető legtöbb erőforrást tudjuk csoportosítani. A legfontosabb talán mégis az, hogy látszik a belvároson, van gazdája, ápolt kinézetet áraszt. Visszafordíthatatlan a fejlődés, és ez jól látszik, élénkül a befektetési kedv, megindulni látszik az ingatlanpiac. Ez különösen nagy öröm számomra, hiszen ezért is dolgozom, ide kötnek az üzleteim, a lakásom és a vállalkozásaim. Ebben a helyzetben az egyik legnagyobb kihívás: hogyan lehet a Harkány–Siklós–Villány kistérség összefogását összehangolni úgy, hogy a megyeszékhely, Pécs érdekeit is szem előtt tartjuk!

 

Az idei évben melyek azok a döntések, amikkel a lakosságot segíteni tudták?

 

Fontos volt számunkra, hogy az itt élő lakosok jól érezzék magukat. Azt hiszem, mindenki örömmel fogadta, hogy a harkányi lakosok ismét kedvezményes fürdőbelépővel látogathatják a fürdőt, gondoltunk a nyugdíjasainkra is, és természetesen nem maradt el a szokásos tűzifa támogatás sem.

 

Munkahelyi elfoglaltságai elszólítják a városból. Mennyire sikerül nyomon követnie a testületi munkát, hogyan tudja segíteni a város és az itt élők életét?

 

Valóban nem egyszerű több, ennyire szerteágazó és komplex dolgot egyszerre menedzselni, főleg, ha az ember szeretné mindig a maximumot nyújtani. Ha nem is vagyok mindig személyesen jelen, a 21. század technikáival nagyon könnyű tájékozottnak maradnom. Ahogy eddig, a jövőben is legjobb tudásom szerint igyekszem képviselni a harkányi lakosok érdekeit. Sokáig gondolkodtam azon, lehet-e bírni erővel a heti közel ezer kilométeres ingázást. Ma már tudom, hogy az egyik legnagyobb előnyt az ország-, és Európa-ismeretem jelenti a harkányiak számára. Munkám során folyamatosan ismerek meg új városokat és országokat, el tudom vinni Harkány jó hírét, látom az ottani jó példákat és azokat a hibákat, melyeket nem kellene elkövetnünk.

 

Mit vár 2018-tól?

 

Várom városunk folyamatos szépülését, hiszen a Zsigmondy sétány és a megújuló Őspark-projekt, a megvalósuló attrakciók és élményelemek még szebbé fogják varázsolni a belvárost. Azt várom, hogy Harkány szállodasorába ismét élet költözik, megújul a Baranya Hotel, és ismét vissza tud csatlakozni a turisztikai vérkeringésbe, szerencsés esetben előrelépés történik a Napsugár Hotelt illetően is. Bízom abban, hogy sikerül további lépéseket tennünk a négyévszakos turisztikai szezon létrehozásának irányába, ahogy a Harkány az ország kincse programomban is szerepel, a terveknek megfelelően sikerül elindítanunk a Zenés esték Harkányban programot. Bár a gyermekvilág átadása ebben az évben nem tette lehetővé a mobil korcsolyapálya előkészítését, 2018-ban mindenképpen szeretném, amennyiben a költségvetésünk megengedi, hogy már ezzel az élménnyel is kedvében járhassunk a harkányi lakosoknak és a hozzánk látogatóknak. Városfejlesztési és turisztikai szempontból szintén fontosnak tartom a harkányi Batthyány Élmény- és Vadaspark előkészítését is. Azért dolgozom Harkányban és sokat Budapesten is, hogy a nagy célunk, a harkányi gyógyvíz hungarikummá minősítése megvalósuljon. A harkányi víz példátlan jó hatásfoka miatt a harkányiak számára már régóta hungarikum, véleményem szerint az ország kincse, a magyar fürdők egyik legfényesebb gyöngyszeme. A cím elnyerése különösen fontos a régió számára. Hiszen Pécs mint a világörökség része, Európa kulturális fővárosa és a mára már valóban világhírűvé vált Villányi borvidék, valamint történelmi végvárak mellé már csak a harkányi gyógyító víz hungarikummá válása hiányzik ahhoz, hogy egységbe forrjon a déli régiók turisztikai ereje. Ennek első lépcsőfoka már megvalósult , a Magyar Turizmusfejlesztési Stratégia Harkányfürdőt a nemzetközi jelentőségű fürdők közé sorolta. Bízom abban, hogy a sok munka meghozza majd a mindannyiunk által várt eredményt.

 

Minden kedves harkányi lakosnak, kicsiknek és nagyoknak békés és áldott karácsonyi ünnepeket és szerencsés, sikerekben gazdag boldog újévet kívánok!