Márton Béla: legfőképpen békességet várok!

Márton Béla: legfőképpen békességet várok!

Helyi - szerző: BB

A város és a fürdő is elindult egy pozitív irányba, a legnagyobb kihívás pedig a költségvetés megtartása volt – látja Márton Béla A képviselő év végi rétékelésében a parkolási rendszer működésére és a helyieket érintő fejlesztésekre is kitért.

 

Hogyan értékeli a 2017-es évet?

 

Az évet pozitívan értékelem, hiszen mind a város, mind a gyógyfürdő elindult pozitív irányba, annak ellenére, hogy az idei esztendőt kevesebb bevétellel kellett tervezni, mind a megelőzőt. Jó volt látni, hogy megszépült a strand területe, a főutca nyáron tele volt élettel, érezhetően több vendég volt a városban. Elkészült a Gyermekvilág rész a strandon, ami hiánypótló beruházás volt, hiszen télen a családos vendégek nem minket választottak úti célul. Hamarosan indul a hármas medence felújítása, ami tovább fogja bővíteni a vendégkört.

 

Mik voltak az idei év legnagyobb kihívásai?

 

A legnagyobb kihívás egyértelműen a költségvetés megtartása volt, mert a város csak ésszerű gazdálkodással tud fejlődni! Úgy érzem, hogy mind polgármester úr, mind jegyző asszony és a képviselő-testület tagjai ezt tartják szem előtt! Büszke vagyok az elért eredményekre és hogy mindezt nem hitelek felvételéből értük el, pedig három évvel ezelőtt jókora mínuszt örököltünk az előző városvezetéstől!

 

Az idei évben melyek azok a döntések, amikkel a lakosságot segíteni tudták?

 

A Ságvári telep szennyvízhálózatának kiépítése jobbá tette az ott élők életét, ez is egy régi igény volt. Pozitív döntés volt az is, hogy a szociális tűzifára való jogosultság jövedelemhatárát felemeltük, ezáltal még több rászoruló család kaphat tüzelőt. Az idei évben is minden 14 év alatti gyerekhez ellátogat a Mikulás, a hetven év felettiek pedig idén is fognak tartós élelmiszercsomagot kapni.

 

A parkolóiroda vezetőjeként ön a legilletékesebb a válaszadásra a parkolási rendszerrel kapcsolatban. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

 

Véleményem szerint a parkolási rendszer nem csak negatív kritikát kap. Megpróbáljuk az egész rendszert vendégbarát módon üzemeltetni, és rengeteg pozitív visszajelzést kapunk! Nem a pótdíjak kiszabása a célunk, ezért kollégáim az egész szezonban igyekeztek az ideérkezők segítségére lenni. Folyamatosan ott voltak a leglátogatottabb helyeken, és figyelmeztették az ideérkezőket, hogy váltsanak parkolójegyet. Amikor két évvel ezelőtt kiterjesztettük a parkolási rendszert, tudtuk, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Személy szerint nem tartottam igazságosnak, hogy a város egyik részén fizetni kell, a másik részén pedig nem. A kórháznál lévő parkoló is sok bosszúságot okozott a járóbetegeknek, hiszen a két-három hétre ideérkező betegek elfoglalták a parkolóhelyeket. A város központi részén lévő romos Bányász étterem épületét is sikerült lebontani, és ideiglenes parkolóhelyeket kialakítani. A parkolási bevétel a költségvetés része. Mint korábban már említettem, az idei évben az önkormányzatnak kevesebb pénzből kell gazdálkodnia, mert kevesebb az állami támogatás. Ezért az önkormányzatnak szüksége van saját bevételekre. Szükség van a parkolásból befolyt pénzre, hiszen ebből lehet út- és járdafelújításokat elvégezni, ebből lehet a szükséges forintokat előteremteni a pályázati önerőhöz.

 

Mit vár 2018-tól?

 

2018-tól még több fejlődést várok, hiszen folytatódik a fürdő fejlesztése, és megújul a Zsigmondy sétány. Bízom benne, hogy még több vendég látogat el Harkányba. De legfőképpen békességet várok!