Jogosítványt és nyelvi képzést kínál a Vöröskereszt önkéntes programja

Jogosítványt és nyelvi képzést kínál a Vöröskereszt önkéntes programja

Baranya - szerző: HH

Kilenc megyében, köztük Baranyában is önkéntes programot indított a Magyar Vöröskereszt. Olyan 18 és 22 év közötti pályaválasztás előtt álló fiatalokat keresnek, akik szívesen megismerkednének a szervezet munkájával.

 

A fiatalokat négyféle tevékenységbe szeretnék bevonni: szociális munka, elsősegélynyújtás, véradásszervezés, és akiknek van kedve, a szervezet katasztrófavédelemmel kapcsolatos munkáját is megismerhetik.

 

A 2020 decemberéig tartó, 182 önkéntes bevonását kitűző program révén a résztvevők B kategóriás jogosítványhoz juthatnak és nyelvi képzéseken vehetnek részt. Egyfajta pályaválasztást segítő programként tekintünk a kezdeményezésre – mondta Nagy Gábor, a szervezet főigazgató-helyettese.

 

Az önkéntes programra február elsejétől online lehet jelentkezni a voroskereszt.hu oldalon, vagy személyesen a Vöröskereszt irodáiban. Egyelőre kilenc megyében – Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala – indult el a kezdeményezés.