Belépőszám-emelkedés: a strand hozta a legtöbbet

Helyi - szerző: KT

Míg 2016-ban december végén köszöntötte az ötszázezredik vendéget a harkányi fürdő, 2017-ben a félmilliomodik látogatót már november első heteiben ünnepelhette. Az idén kezdődő felújítások miatt kevesebb szolgáltatás, így kevesebb vendég is érkezik majd, ám ezt követően egy egész évben kimagasló szolgáltatást nyújtó fürdő tárja ki kapuit.

 

Az elmúlt esztendőben 546.192 fürdővendéget fogadott a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. Mint Marosi András jelezte, a belépőszám korábbi évhez való 40.720 fős emelkedése leginkább a strandfürdő nyári időszakához köthető. A vállalat igazgatóságának elnökének szavai szerint 387 ezer vendég lépett be a gyógyfürdőbe, míg a nyáron üzemelő strandi rész 159 ezer látogatót fogadott. A növekedést az elmúlt évben már tapasztalható pozitív változásokkal indokolta, és mint kiemelte, a csúszda környékének építése, a berendezett játszóterek, a korszerűbb kiegészítő berendezések, az utak és felületek barátságosabbá tétele, növények, virágok telepítése és a gyep felújítása az, amivel kitűnik a 2017-es esztendő a korábbitól.

 

Idén a fürdő területének még nagyobb része lesz munkaterület – mondta Marosi András, emlékeztetve: a gyermekvilág kialakításának munkálatait akárhogy is igyekeztek a vendégek elől elrejteni és a számukra legkedvezőbb módon ütemezni, bizony zavaró tényezőként volt jelen.

 

Az idén kezdődő munkálatokkal kapcsolatban az igazgató megjegyezte, a kettes épület jelentős része lesz lezárva, és a hármas, melegvizes medencét sem használhatják a felújítás illetve átalakítás ideje alatt a vendégek. Az igazgató szerint ez mindenképp visszaesést jelent majd a vendégszámban is, ám ennek mértékéről egyelőre nem kívánt találgatásba bocsátkozni. Kiemelte, a strandi szolgáltatások – mint a sport- és lepkemedence vagy a csúszda – valamint a klasszikus gyógymedencék a látványfürdővel változatlan módon, az építési területtől távol egész évben rendelkezésre állnak.

 

A legkorábban tavaszi hónapokban esedékes ütemezéssel kapcsolatban Marosi András annyit jelzett: a harkányi fürdőben a legnagyobb igény a családosok számára – a téli időszakban is – a mozgás, kikapcsolódás, wellness, ezért először a benti területek kialakítására összpontosítanak. Az átalakított hármas medence legkésőbbi időpontban elkészülő külső része szintén alkalmas lesz felkészülésre az úszóink számára, akik a téli időszakban ott edzenek.