Néhány éven belül 200 millió kínai turista széled szét a világban

Néhány éven belül 200 millió kínai turista széled szét a világban

Nagyvilág - szerző: HH

A kínai turisták száma 2010-től kezdett látványosan nőni, 2016-ban 135 millió kínai látogatott külföldre, számuk 2021-re pedig eléri a 200 milliót – vélik szakértők a Daily Mail brit lap szerint.

 

A lap tudósítása szerint a kínaiak nem csak többen utaznak külföldre, de sokat is költenek. A britekhez képest például ötször többet hagynak külföldön. Belföldi utazásaik során sem garasoskodnak, Kínában az öt évvel korábbihoz képest tavaly kétszer többet, 4,57 ezer milliárd jüant (1 jüan kb. 39,33 forint) költöttek.