Lesz magyar film az Oscaron

Életmód - szerző: HH/MTI

Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

 

 

Enyedi Ildikó műve az Una mujer fantástica című chilei, A négyzet című svéd, a The Insult című libanoni és a Szeretet nélkül című orosz alkotással lesz versenyben a díjért.

 

Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia.

 

A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat. Eddig 92 országban vetítették.

 

A díjátadót a phjongcshangi téli olimpia miatt a szokásos február helyett ezúttal március 4-én tartják a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az amerikai filmművészet legrangosabb elismeréseit 90. alkalommal adják át, a ceremóniát a világ több mint kétszáz országában közvetítik. A legtöbb, 13 jelölést Guillermo del Toro A víz érintése című filmje kapta.

 

A rendező a jelöléssel kapcsolatban hangsúlyozta: azt látta az elmúlt évben, hogy a filmakadémia próbál nyitni olyan filmek felé is, ami ott nem megszokott. Érezhetjük ezt a nyitottságot – hangsúlyozta.  A versenytársakról elmondta: büszkék rá, hogy ilyen társaságban jutottak az öt jelölt közé.