Előrehozzák az egészségügyi szakdolgozók béremelését

Gazdaság - szerző: HH/MTI

Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re – jelentette be az emberi erőforrások minisztere, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.

 

A kormány 2016 nyarán állapodott meg a reprezentatív szakszervezetekkel egy többlépcsős egészségügyi szakdolgozói, illetve orvosi bérfejlesztésről. Így 2016 szeptemberében az orvosoknak bruttó 107 ezer forinttal, míg tavaly novemberben további bruttó 100 ezer forinttal emelkedett az alapbére, a rezidensek bére tavaly novemberben 50 ezer forinttal emelkedett. A szakdolgozók alapbére 2016 őszétől átlagosan 26,5 százalékkal nőtt, tavaly novemberben 12 százalékkal.

 

A következő lépcső idén novembertől lett volna esedékes egy 8 százalékos emeléssel, ezt hozta most előre a kormány – emelte ki a Balog Zoltán, hozzátéve, hogy a jövő év novemberében további 8 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók.

 

Az előrehozott béremeléssel így 2016 szeptembere és 2018 januárja közötti időszakban a szakdolgozói átlagbérek 53 százalékkal emelkedtek. Balog azt állította, hogy a mentődolgozók idén januártól külön is kaptak 10 százalékos béremelést, és rájuk is vonatkozik az előrehozott 8 százalékos szakdolgozói béremelés.

 

Balog Zoltán példaként elmondta, egy 4-6 éves munkaviszonnyal, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakápoló alapbére a 2016 januári 268.607 forinthoz képest most 382.354 forintra emelkedik, a következő béremeléssel pedig 412.900 forint lesz.

 

A mostani döntés 80 ezer szakdolgozót érint, költségvetési vonzata 19 milliárd forint. A munkavállalók február 20-án, bérkülönbözet formájában fogják megkapni az emelést, majd márciustól már az emelt alapbért utalják számukra.