Hatezer embert küld el a Telenor

Gazdaság - szerző: SZTO

A norvég cég bejelentette, hogy a szolgáltatások automatizálása és az átfedések felszámolása érdekében mintegy 6000 fővel csökkenti az alkalmazottai létszámát a következő három év során.

 

A Telenor 2017 utolsó napján 29.700 embert foglalkoztatott. A tavalyi évet kevesebb bevétellel, de sikeresen zárta. A cég a napokban jelentette be azt is, hogy a bolgár, szerb és montenegrói mellett a magyar hálózatot is magába foglaló kelet-közép-európai érdekeltségre kapott ajánlaton gondolkodik, várhatóan az első negyedévben el is végzik a szükséges elemzéseket, mely addig sincs kihatással a működésre.