Meghalt a kerékpáros: összesen huszonöt hónap börtönt kaptak az adorjási cserbenhagyók

Baranya - szerző: SH

Első fokon ítéletet hirdettek annak a két fiatalnak a perében, akik tavaly októberben kerékpárost gázoltak halálra. A fiúk a baleset után megálltak, majd eliszkoltak a helyszínről, otthon pedig azt mondták, őzet ütöttek el. A piás biciklis holttestét reggel találták meg.

 

Friss jogsival furikázott fel-alá Szaporca és Kórós között az a 18 és 19 éves gyerek, akik 2016 októberében Kórós határában elütöttek és magára hagytak egy részeg kerékpárost. Az 51 éves adorjási férfit másnap reggel találták meg, már nem élt.

 

A vádlottak a baleset után megálltak, de nem nyújtottak segítséget a sérültnek és nem értesítették sem a mentőket, sem a rendőrséget, hanem hazamentek. Az autón látható sérülést később azzal magyarázták, hogy elütöttek egy őzet. A járművön található nyomokat és anyagmaradványokat igazságügyi szakértő bevonásával kezdték vizsgálni, és kiderült, hogy az az áldozattal való ütközéstől keletkezett. 

 

A Siklósi Járásbíróság kedden V. R. elsőrendű vádlottat – aki a menetirány szerinti bal oldalra áttérő autót vezette – közúti baleset okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt két év nyolc hónap börtönre valamint mellékbüntetésként három év járművezetéstől eltiltásra és két év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodrendű vádlott B. D. Sz. számára segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt öt hónap börtönt szabott ki, melyt egy év próbaidőre felfüggesztett. A fiataloknak a 378.434 forint bűnügyi költséget is meg kell téríteniük.