Baranyai horrorszülők: italoztatták, cigiztették, disznókkal tartották egy helyen gyerekeiket

Baranya - szerző: HH

Tizenhárom és tíz év fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a baranyai házaspárt, akik bántalmazták, molesztálták és elhanyagolták kiskorú gyermekeiket.

 

A pár házasságából több gyermek született, akiket nem gondoztak és neveltek megfelelően. Rendszeresen elhanyagolt, piszkos ruhában küldték őket iskolába, óvodába. Etetésükről sem gondoskodtak, a gyerekek gyakran voltak éhesek, a szomszédoktól kértek ételt. A szüleik a gyerekeknek azt mondták, hogy dohányzással, alkohollal csillapítsák éhségüket. Az is előfordult, hogy a szobában disznót és nyulat tartottak.

 

A táblabíróság közölte, hogy a másodfokú bíróság a 40 éves büntetett előéletű, Baranya megyei férfit és 34 éves feleségét kiskorú veszélyeztetésében és szemérem elleni erőszakban találta bűnösnek. A bíróság kiemelte, hogy a vádlottak rendszeresen bántalmazták a gyermekeket: a hat gyermekük közül öttel szemben pedig súlyosan szeméremsértő cselekményeket is elkövettek, részben erőszakot alkalmazva.

 

A Pécsi Törvényszék tavaly áprilisi elsőfokú ítéletében a férfit 15 év, párját pedig 13 év fegyházra ítélte. A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla az idő múlására, az előzetes letartóztatásban töltött hosszabb időre, valamint a nő esetében a férjére tett terhelő vallomására tekintettel a kiszabott büntetést 13 és 10 év fegyházra enyhítette.