Kósa szerint átvágták, amikor rábíztak 1300 milliárdot

Gazdaság - szerző: HH

Kósa Lajos klasszikus szélhámosságnak nevezte annak a vagyonkezelési ügynek a történetét, miszerint rábíztak 1350 milliárd forintot.

 

A Fidesz volt frakcióvezetője és a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter azt állítja, 2012-ben egy csengeri háztartásbeli nő kereste meg egy ügyvéddel, hogy Németországból az édesapja halála után nagyon nagy összegű örökséget kap majd, és ezt egy sor hivatalosnak látszó papírral igazolták. Javaslata alapján a nő a segítségét kérte a pénz állampapírba történő befektetéséhez, illetve kelet-magyarországi munkahelyteremtő beruházások finanszírozására. Ezt elvállalta, és ezzel kapcsolatban keletkezett a Magyar Nemzetben megjelent dokumentum – tette hozzá.

 

Kósa Lajos a dokumentum alapján arra kapott felhatalmazást, hogy 4,35 milliárd euró értékben magyar államkötvényeket vásároljon és azokat elhelyezze a megbízója által vezetett FHB-s befektetési számlán.

 

Kósa Lajos közölte, 2016-ban arra a következtetésre jutott, hogy ez egy kamu történet, szélhámosság, mert ebben nincs semmi, nincs örökség. Kijelentette: soha nem kezelt számlát, egy fillért nem fogadott el a nőtől és soha nem vett semmit a nevében.

 

Mint kiderült, Németországban nem halt meg olyan ember, aki ekkora összeget így hátrahagyott volna. Kósa Lajos a pénz létezését nem tagadta. Az ügyben összeül a nemzetbiztonsági bizottság is. Azt, hogy Németh Szilárd, a rezsiharc vasökle erre már benéz-e, vagy megint az LMP-s Szél Bernadett miatt duzzog és távol marad, még nem tudni.