Cél az ország legismertebb rehabilitációs központjának létrehozása volt

Helyi - szerző: HH

A harkányi kórház 2013. és 2018. között megvalósult mintegy 2,8 milliárd forintnyi fejlesztéseiről és az adósságátvállalásról esett szó kedd délután azon a beszámolón, ahol dr. Ónodi-Szűcs Zoltán is a vendégek között szerepelt.

 

 

A kórház adósságának átvállalásához elengedhetetlen feltétele volt, hogy az intézmény teljes egészében állami kézbe kerüljön – tért ki rá az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egészségügyért felelős államtitkára Harkányban. Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán a 2006-ban felvett évi 200 millió forintos terhet jelentő hitelre mutatva úgy fogalmazott, azzal nagyon könnyű volt egy rövid távú sikert elérni az akkori politikai vezetésnek, de terheit nekik kellett rendbe hozni. Ennek konszolidálása viszont a jövő fejlesztéseit tudja megalapozni.

 

Az elmúlt időszakban, évtizedben olyan versenyhátrányt szenvedett el a város a fejlesztések elmaradásával, amit igen nehéz munkával lehet pótolni -fogalmazott Nagy Csaba. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a felzárkóztatást kiemelve hozzátette, abban partner a kormányzat, ezért is üdvözölendő, hogy az immáron stabil működést mutató kórház a várossal együttműködve részese lehet azoknak a fejlesztéseknek, amik Harkányt az elkövetkezendő időszakban újra a régi fényére emelhetik.

 

 

A 2006-ban felvett 1,65 milliárd forintnak megfelelő, euró alapú hitel tőke és kamattörlesztésével kapcsolatban dr. Laczó Andrea jelezte: komoly gondot jelentett az egyébként stabil és fenntartható működést mutató intézménynek. A nehézségek megszüntetéséhez vezető állami konszolidációnak volt az első lépése az, amikor a dolgozói kft. részesedését vásárolta meg az állam. Teljes egészében állami tulajdonba akkor került a kórház, amikor a második lépésben a tulajdonos részesedére tettek szert. Mint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Dél-Dunántúli Térségi Igazgatóság térségi igazgatója közölte, az így megvalósulhatott állami konszolidáció mértéke közel 1,3 milliárd forint.

 

 

A közel háromszáz fővel a térség legnagyobb foglalkoztatójának számító kórház 2013. és 2018. közötti projekteit dr. Péter Iván, a Harkányi Termál Rehabilitációs Centrum főigazgatója vette sorba. Mint jelezte, 2014-től már rentábilisan üzemelt a kórház, ezért is számíthattak a segítségre.

 

Beszámolójában kitért a HPC épületének befejezésére, melyet az említett időszak előtt elnyert pályázat révén több mint 1,5 milliárd forintból építhettek fel, valamint a 350 millió forintból megvalósult rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésére is, mely a műszerezettség mellett az egyéni tornatermek fejlesztését is szolgálta a legfőképp kardiológiai rehabilitációs versenyképesség megteremtése mellett. Egyebek mellett szólt a humánerőforrás fejlesztését megcélzó pályázatról is, amire 144 millió forintot nyertek, valamint a 180 milliós betegbiztonság növelését célzó programról, ami a betegek papírjait felváltó rendszert helyezi üzembe. A főigazgató kitért arra a radiológai ultrahang beszerzését lehetővé tevő támogatásra is, amiről legutóbb adhattunk hírt.

 

Mint az öt éve regnáló igazgató közölte, a kórház fűtési rendszerét geotermikus technikával korszerűsítették; a 36 millió forintból megvalósult fejlesztés megtérülését öt év alatt várják. Az év közepén fejezik be a nővérszálló korszerűsítését is, mely egy 22 millióból megvalósuló pályázati beruházás. Az elmúlt 5 évben közel 2,8 milliárd forintból valósíthatott meg különböző projekteket a harkányi kórház – összegezte dr. Péter Iván, a betegelégedettségekre is mutatva kijelentve, elértük azt, hogy a kórházunk a maga 392 ágyával az ország egyik legelismertebb és legmeghatározóbb rehabilitációs intézménnyé vált.