Tavalyi baleset adminisztrációjának értek a végére

Baranya - szerző: SzR

Egy 32 éves sellyei férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség, 33 éves szintén sellyei társa ellen pedig segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság.

 

A közleményt ugyan úgy kezdik, hogy három órán belül elfogták a tettest, ám később kiderül: az eset még 2017 októberében történt, most csupán azért dobták be a témát, mert a papírmunka végére értek.

 

A gyanú szerint a 32 éves férfi 2017. október 19-én 12 óra 50 perckor autózott Sellye és Csányoszró között, amikor elsodort egy kismotorost, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről. A motoros könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrök sellyei lakásán találták meg a sofőrt, akit 33 éves utasával együtt előállítottak. Mint akkor kiderült, ittasan vezetett.

 

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, ám a java még csak most kezdődik, az ügyben keletkezett iratokat ugyanis átküldte az ügyészségnek vádemelési javaslattal.