Minden, amit a szavazásról tudni kell – ezeken a helyeken voksolhat Harkányban

Helyi - szerző: HH/SH

Április 8-án több mint nyolcmillió választópolgár szavazhat az országgyűlési képviselők választásán. Voksaikat tízezernél is több hazai szavazókörben és 118 külképviseleten adhatják le, a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők pedig levélben élhetnek demokratikus jogukkal.

 

Az országgyűlési képviselők választása egyfordulós. A választópolgároknak két szavazatuk van: voksolhatnak arra, kit szeretnének a 106 egyéni választókerületben képviselőnek, a másik íven pedig arról dönthetnek, hogy melyik pártot támogatják. Aki pedig múlt héten péntekig kérte a helyi választási irodától, hogy nemzetiségi választóként vehessen részt a választáson, az nem pártlistára, hanem nemzetisége listájára voksolhat.

 

Az a választópolgár, aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén élni akar választójogával, átjelentkezéssel szavazhat. Az átjelentkezést április 6-án 16 óráig lehet kérni a lakóhely szerinti település jegyzőjétől. Eddig már több mint 101 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyükön szavaznának. Az átjelentkezéssel szavazó is a lakóhelye szerinti választókerület jelöltjeire szavaz. Négy évvel ezelőtt 120 ezren szavaztak átjelentkezéssel.

 

Az április 8-i választáson az országos pártlistára levélben szavazhat az a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgár is, aki március 24-éig kérte felvételét a névjegyzékbe. Összesen valamivel több mint 378 ezer külhoni magyart vettek fel a központi névjegyzékbe.

 

A jogosultak már közel 3 ezer levélszavazatot adtak le: mintegy 2 ezer érkezett már be az NVI-hez levélben, és mintegy ezret a kijelölt külképviseletek egyikén adtak le.

 

A 106 egyéni választókerületben 1614 jelölt indul, négy éve ez a szám 1530 volt. A jelöltek a sorsolás sorrendjében szerepelnek a szavazólapon és az kapja a mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapta.

 

A választók pártra is szavazhatnak egy másik szavazólapon. Országos listát 23 párt állított, azok, amelyek legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben tudtak önálló jelöltet állítani. Négy éve 18 pártlista szerepelt a szavazólapon.

 

A 13 országos nemzetiségi önkormányzat is listát állított az áprilisi voksolásra, ez azt jelenti, hogy minden nemzetiségnek lesz legalább szószólója az új Országgyűlésben. Ha egy nemzetiség megszerzi az országos listás mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszám negyedét, akkor szavazati joggal rendelkező képviselőt küldhet a parlamentbe. Négy évvel ezelőtt 22 ezer voksra lett volna szükség a kedvezményes mandátumhoz, ezt azonban egyik nemzetiség sem érte el. A határidőig 60 ezren regisztráltak nemzetiségi választópolgárként, a német nemzetiség tagjai közül 33.710-en. A német nemzetiség így várományosa lehet a kedvezményes mandátumnak, ha nem nő drasztikusan a választási részvétel és a németként regisztráltak túlnyomó többsége érvényesen szavaz.

 

A választás egyéni választókerületi eredményét a külképviseleteken, valamint a levélben leadott szavazatok hazaszállítása és megszámlálása után, várhatóan április 14-éig állapítják meg, az országos listás eredményt pedig várhatóan április 27-ig.

 

A Baranya négyes körzetéhez tartozó Harkányban négy szavazókörben adhatják le voksaikat a jogosultak. Hogy lakcíme szerint ki melyikbe lett sorolva, levélben kaptak tájékoztatást. Az

 

     1-es szavazókör a Terehegyi Faluházban, a Széchenyi tér 19. szám alatt, a

     2-es szavazókör az iskolában, az Arany János utca 16. szám alatt, a

     3-as szavazókör és az átjelentkezettek a művelődési házban, a

     4-es szavazókör a bolgár múzeumban, a Kossuth Lajos utca 2/A. szám alatt várja a voksolókat.

 

A szavazóknak személyazonosításra alkalmas, hatóság által kiállított arcképes igazolvánnyal és lakcímkártyájukkal kell megjelenni a szavazóhelyiségekben.