Orbán: sorsdöntő győzelmet arattunk

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

Magyarország nagy győzelmet aratott, sorsdöntő győzelmet arattunk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap éjjel a kormánypártok budapesti eredményváró központja, a Bálna előtt a Fidesz-KDNP győzelmét hozó parlamenti választás után.

 

 

Győztünk! – ezzel kezdte beszédét az összegyűlt tömeg előtt a kormányfő, a Fidesz elnöke, aki úgy fogalmazott: a magas részvétel minden kétséget zárójelbe tett. Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget kaptunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot – mondta Orbán Viktor.

 

Kiemelte: Magyarország még nem tart ott, ahol szeretnék, de már elindult a saját maga választotta útján. Együtt fogunk ezen az úton végigmenni – ígérte a kormányfő. A miniszterelnök köszönetét fejezte ki a választóknak, külön a Fidesz-KDNP-re szavazóknak, amiért kitartottak mellettük az elmúlt években. Köszönetet mondott továbbá a külhoni magyaroknak, akik segítettek megvédeni az anyaországot, valamint Jaroslaw Kaczynskinek, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökének és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek is a támogatásért.

 

Emellett megköszönte a Fidesz segítőinek, önkénteseinek munkáját, továbbá azoknak is köszönetét fejezte ki, akik imádkoztak értünk és értem. Végül feleségének, Lévai Anikónak mondott köszönetet. Mindent köszönök, Soli Deo gloria – zárta szavait Orbán Viktor.

 

Lázár: a magyarok győztek

 

A magyarok győztek – jelentette ki Lázár János vasárnap Hódmezővásárhelyen, azt követően, hogy a szavazatok több mint 52 százalékával Csongrád megye 4-es körzet képviselőjévé választották.

 

A politikus sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a 71,5 százalékos részvétel a demokrácia ünnepe volt. Közölte, több mint 28500-an voksoltak rá, ezzel 2014-hez képest több mint 8 ezer újabb támogatót szerezett a közös munkához.

 

Lázár János a február 25-én Hódmezővásárhely polgármesterévé választott Márki-Zay Péter kampányszlogenére utalva azt mondta: ma Magyarország győzelmét ünnepeljük Hódmezővásárhelyen és Makón is, mert megtanultuk és mindenkinek megtanítottuk, azért a víz az úr.

 

A miniszter kijelentette, a választók ma nem Lázár Jánosról, nem Orbán Viktorról döntöttek, hanem Magyarország jövőjéről. Úgy fogalmazott, politikai pályafutásának legnehezebb csatáját vívta meg az utóbbi hetekben. A családja és a munkáját segítő fideszes aktivisták mellett köszönetet mondott Orbán Viktornak a bizalomért és támogatásáért. Hangsúlyozta, mindenki képviselője szeretne lenni, azoké is, akik nem rá szavaztak, ezért együttműködést ajánlott jobbikos és szocialista kihívójának, hogy közösen tegyenek a választópolgárokért.

 

Lázár János elmondta, a miniszterelnöktől azt tanulta, a választási győzelmet méltósággal kell viselni és alázatosnak kell maradni. Ezért alázatot kívánt minden fideszes párttársának az előttük álló kihívásokhoz.

 

 

Fekete-Győr: nem tudunk gratulálni a Fidesznek

 

Fáj, ami történt, és nem tudunk gratulálni a Fidesznek, nem tudunk gratulálni Orbán Viktornak – jelentette ki a Momentum Mozgalom elnöke vasárnap éjjel Budapesten, pártja eredményváró rendezvényén.

 

Fekete-Győr András úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök és a nagyobbik kormánypárt politikai bűnt követett el Magyarországon az elmúlt nyolc, és kiváltképp az elmúlt négy évben. Félelmet hozott az emberek szívébe, akik rettegnek – tette hozzá.

 

Szavai szerint magyarok pszichológusokhoz járnak, mert tartanak a migránsoktól, menekültektől.