Vannak baranyaiak, akik szerint a robotok átveszik az irányítást

Baranya - szerző: HH

Tízből egy Baranya megyei úgy gondolja, hogy a robotok egyszer átveszik majd az irányítást az emberek felett, ugyanakkor minden második magyar szeretne egy háztartási robotot – derül ki az Euronics felméréséből.

 

Valószínűleg mindenki emlékszik még az amerikai Jetson család jövőben játszódó történetére, ahol Rosie, a robot segítette a família mindennapjait. Ma még ugyan az űrben nem alapítottunk új kolóniát, de a technológia érezhetően átszőtte egész életünket. Az Euronics friss felméréséből azonban kiderült, hogy még így is a Baranya megyeiek közel 40 százaléka fél a robotoktól, de körülbelül ugyanennyien várják azt is, hogy a robotika találmányai széles körben elérhetőek legyenek az orvoslásban. Az önvezető autókban a megyében lakóknak csak ötöde bízna meg, de tény, hogy ma már az olyan mindennapos háztartási gépek nélkül, mint a mosógép vagy a hűtőszekrény elvesznénk a világban.

 

A nélkülözhetetlen technológia

 

Annak ellenére, hogy saját bevallásuk szerint a válaszadóknak még alig 15 százaléka rendelkezik okostelefonnal vezérelhető eszközökkel – mint az izzósor, lámpa, hangszóró vagy öntözőrendszer -, érezhetően nem tudunk már a technológia nyújtotta előnyök nélkül létezni. A legtöbben hűtőszekrény és mosógép nélkül már el sem tudják képzelni az életüket, de az Euronics felmérése szerint 10-ből 4 Baranya megyei laptop, tablet vagy mobiltelefon hiányában sem jutna egyről a kettőre. Érdekes, hogy a férfiak (84%) jobban hiányolnák a mosógépet, mint a nők (67%), a porszívóhoz viszont inkább a nők ragaszkodnak (51% vs 32%). A jövőre nézve pedig nem árt azt is tudni, hogy 10-ből 4 nő örülne egy őrző-védő robotnak, minden negyedik férfi azonban inkább egy beszélgető robotra vágyik. A Baranya megyében lakók közel harmada ezzel szemben azonban egy ablakpucoló robotnak örülne.

 

Ember és robot két jó barát

 

Vagy azért, mert annyi dolgunk van, vagy egyszerűen ennyire lusták lettünk, ki tudja, mindenesetre az Euronics felmérése rámutatott, hogy minden második magyar örülne, ha lenne egy olyan robotja, ami segít a háztartási munkákban. Ezzel a baranyaiak közel fele is így van, több mint harmaduk pedig azt is várja már, hogy a robotika legújabb találmányai, mint például a robotkéz mindenki számára elérhetővé váljanak az orvoslásban. Az önvezető autóban azonban a megyében az országos átlagnál kicsit kevesebben (21%) bíznának meg, és a helyiek alig egytizede gondolja úgy, hogy teljesen rendben lenne, ha robotok is oktatnának gyerekeket.

 

Én, a robot vol. 2?

 

Annak ellenére, hogy a technológia már az életünk része, a válaszadók több mint 30 százaléka fél a robotoktól, minden negyedik ember pedig úgy gondolja, hogy a robotok egyszer átveszik majd az irányítást az emberek felett. Utóbbival csak minden tizedik Baranya megyei ért egyet, de a megyei lakosok fele úgy véli, hogy a legtöbb, ember által végzett munka helyettesíthető gépekkel, és közel negyedük azt is elismeri, hogy az intelligens asszisztensek (például a hanggal vezérelhető internetes keresők és mobilos szoftverek) tulajdonképpen a modern kor poloskái.