Egyedülálló módon menekült meg a lágerbe hurcolás elől – rendhagyó történelemóra Harkányban

Helyi - szerző: KT

Rendhagyó történelemórán hallhattak a Kitaibel Pál Általános Iskola diákjai a pécsi zsidóság elhurcolásáról egy túlélőtől, dr. Krassó Sándortól. A pécsi jogász két kiadást is megért korabeli jegyzetei és emlékezetei alapján írt könyvéből is idézett hétfő délelőtt a harkányi iskolában.

 

 

Krassó Sándor Pécsett született 1929-ben. Auschwitz, Birkenau hírét sem hallotta addig, amíg 11 családtagját, köztük szüleit el nem hurcolták és meg nem ölték – kezdte az 1944. évi viszontagságairól szóló beszámolóját, melyen az iskola történelemtanára, Horváth Tamás volt a házigazda. Megemlékezésében – melyhez könyvét is segítségül hívta – az elhurcolás körülményeit lépésről lépésre idézte fel a holokauszt emléknapján.

 

1944-ben a németek Pécsről is ezreket – köztük 350 gyermekeket – hurcoltak el lágerekbe. Krassó Sándor részletesen írta le, miként körvonalazódott és jöttek rá, milyen munkára, hova is viszik őket. Anyjával és apjával való utolsó találkozásának felidézése során elmesélte egyedülálló történetét, amikor 14 évesen a vagonírozás helyén rákiáltott egy német tisztre, hogy ő miért is van itt, aki ekkor a kocsijába parancsolta és visszavitte a gyűjtőtáborba.

 

Mint kérdésre válaszolva elmesélte, ezek után természetes volt számára, hogy visszaül az iskolapadba. Tanulmányai végén Pécsen szerzett 1951-ben jogi, majd államigazgatási diplomát, de a történtek a mai napig kísértik.

 

A felejthetetlen előadáson szó esett a megszálló orosz csapatok tettei és a náci népirtás közötti különbségekről, a munkaszolgálatosokkal szembeni atrocitásokról, a hazatérés lehetőségeiről is.