Anyja házába falazta áldozatát a gyilkos

Baranya - szerző: HH

Pécsen folytatódik annak a dunaújvárosi férfinek a tárgyalása, aki visszaeső gyilkosként megfojtotta volt dunaföldvári üzlettársát, majd holttestét az anyja épülő házába falazta be.

 

A dunaújvárosi G.A-nak 42 éves áldozatával közös cége volt, de ez utóbbi alkoholproblémái miatt a későbbi gyilkosa kiszállt az üzletből. Úgy egyeztek meg, hogy az alkoholista 3 milliós fájdalomdíjat fizet. Ezt persze nem tudta megadni – később pedig nem is kellett, mert a józanabbikat emberölés miatt lecsukták. 2011-ben szabadult, ment is rögtön a pénzéért, de helyette csak munkát kapott. Itt egy évig bírta a volt társ súlyosbodó alkoholizmusa miatt, aki mérgében ki is jelentette, hogy a maradék 2 millió forintra ne is számítson.

 

A másodjára is pénze nélkül maradt börtönviselt gyilkos elhatározta, hogy megbünteti a nagy ivót. 2013-ban először csak figyeltette, majd május elsején rárontott és két kézzel megfojtotta. A hullát két társával anyja épülő házához cipelte, és a pincébe, a törmelék közé dobták majd befalazták és betont öntöttek rá.

 

A gyilkosság elkövetésekor közelben lévő, majd a hulla eltüntetésében segédkező bűntársak – egy 40 éves volt dunaújvárosi fideszes képviselő és a 32 éves dunaújvárosi Sz. J. – a halott nyakláncát és 1,3 millió forintot kaptak a hallgatásért cserébe. A holttestet viszont három év után, 2016 február 14-én valahogy megtalálták a nyomozók, és a férfit visszaesőként gyilkosság, kifosztás és magánlaksértés miatt 17 év fegyházra ítélte a Szekszárdi Törvényszék. Bűntársai 3-3 év börtönt kaptak. Fellebbeztek, az ügy folytatására Pécsen kerül sor pénteken.