A környékbeli zenekarok nyitják a Hangfürdők sorozatát

Helyi - szerző: HH

Szombaton veszi kezdetét a tavaly is oly népszerű Hangfürdő programsorozat. A tematikus estek hétvégenként kerülnek megrendezésre egészen az augusztus közepéig.

 

A június 16-i eseményt a helyi erők fémjelzik. A nyitó rendezvényen délután fél héttől a Nihil Chips zenél, majd 20 órától a Gardennel, 21:30-tól pedig a Rudán Joe Banddel múlathatjuk az időt a művelődési ház előtt felállított színpadon.

 

Júniusban még két rendezvényt jegyeznek ugyanitt a sorozat égisze alatt: 23-án 19 órától báli est lesz az Exit zenekarral, június 30-án pedig szintén este héttől Dj. Kau, majd fél tizenegytől Dj. Bárány Attila lép a deszkákra.

 

A júliusi és augusztusi programok között – melyek részleteit az aktuális hónapban tesszük közzé – egyebek mellett mulatós est, jazz, majd nemzetiségi programok is lesznek egy-egy alkalommal, de az egyik későbbi estén a humor is főszerepet kap.

 

Valamennyi rendezvény ideje alatt büfé üzemel. A koncertek ingyenesek, és előreláthatóan éjfélig tartanak.