Közös európai haderőt hoztak létre

Közös európai haderőt hoztak létre

Nagyvilág - szerző: HH

Kilenc európai ország védelmi miniszterei megállapodást írtak alá hétfőn Luxembourgban egy közös intervenciós katonai erő létrehozásáról. Magyarország nincs köztük.

 

Az Európai Intervenciós Kezdeményezés nevű fegyveres erő felállítását Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szorgalmazta még tavaly szeptemberben, a Sorbonne egyetemen mondott beszédében. A feladata a gyors beavatkozás lenne az európai határok közelében kialakult konfliktusokba.

 

A résztvevő kilenc állam: Belgium, Dánia, Észtország, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Portugália és Spanyolország. Az aláírók hangsúlyozták, hogy számítanak Londonra akkor is, amikor az Egyesült Királyság már távozott az Európai Unióból.

 

A luxembourgi találkozó alkalmából Florence Parly francia védelmi miniszter egy üzenetben azt mondta, hogy az első feladat a fegyveres erők működésének kölcsönös megismerése és az együttműködés begyakorlása. Kialakítják az európai stratégiai kultúrát, készek lesznek előre látni a válságokat és gyorsan, hatékonyan válaszolni.