Új vezére van az MVM-nek

Belföldi hírek - szerző: HH

Kóbor Györgyöt nevezi ki az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. élére Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Az MVM új elnök-vezérigazgatója az NKM Nemzeti Közművek Zrt. igazgatóságának elnökeként továbbra is részt vesz a társaság irányításában – közölte a Nemzeti Közművek.

 

Az NKM vezérigazgatói feladatait Hiezl Gábor, a társaság eddigi digitalizációs és innovációs vezérigazgató-helyettese veszi át. A közlemény szerint Zsuga János, az MVM eddigi vezérigazgatója közös megegyezéssel távozott.

 

Kóbor György 2016 októberétől volt az NKM elnök-vezérigazgatója, ahol a nemzeti energetikai közműszolgáltatás hatékony, országos kiterjesztését és a modern, innovatív, egykapus ügyfélkiszolgálás kidolgozását irányította. Korábban, 2010 és 2012, valamint 2013 és 2016 között az MVM gazdasági vezérigazgató-helyettese, illetve 2012-2013 között a MET Power Hungary Kft. vezérigazgatója volt. Ezt megelőzően nyolc évig az E.ON Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatója, majd az EON. Hungária Zrt. energia-beszerzésért és energia-értékesítésért felelős vezérigazgató-helyettese volt.

 

Hiezl Gábor 2016 decemberétől töltötte be az NKM kereskedelmi, majd digitalizációs és innovációs vezérigazgató-helyettesi pozícióit. 2013-2016 között a MET Power Hungary Kft. portfolió menedzsment igazgatója volt, majd 2016 decemberéig az E2 Hungary Zrt-ben kereskedelmi igazgatóként dolgozott. 2000-től 2013-ig az E.ON Csoport kereskedelmi területein töltött be vezetői pozíciókat.

 

Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közben önmagát jelölte ki olyan állami cégek tulajdonosi joggyakorlójává, amint az Szerencsejáték Zrt., az MVM, a Volánbusz, valamint az állami vízművek és hulladékkezelők. Szakértők szerint ez egy kormányzati központosítás előjele lehet.