Nem csak a Dráván köti össze híd a két nemzetet

Baranya - szerző: KT

A Bőköz Fesztivál programjaként rendezték meg vasárnap délután azt a rendhagyó zenekari találkozót, melyre a Dráva-híd közepén került sor. Az eseményen magyar és horvát politikai valamint rendőri vezetők is jelen voltak.

 

 

Vasárnap délután a horvát rendőrségi kórus, a Sveti Mihovil és a magyar Készenléti Rendőrség zenekara találkozott és mutatott be közös produkciót is Steint Ferenc és Márta István vezényletével, valamint Szirtes Edina Mókus zeneszerző és hegedűművész feldolgozásában. A drávaszabolcsi híd közepén megrendezett eseményen a Vizin Zenekar és Kovács Zalán László tubaművész működött közre.

 

A fesztiválon egymásra talált a zene, a képzőművészet, a hagyományokra és kortárs művészetekre épülő kultúra – mondta Márta István az eseményen. A Bőköz Fesztivál fesztiváligazgatója felidézte, hogy az elmúlt négy nap során 134 program során több száz műkedvelő és professzionális művész mutatott be minőségi előadásokat, hozott az Ormánságba színházakat, operát, koncerteket és kiállításokat. A fesztivál hidakat épített falu és város között – fogalmazott, hozzátéve, a híd a Dráva felett mától szimbólummá válik, a két országot összekötő kulturális híd erőteljes jelképévé.

 

Több, mint ezer éves múltra visszatekintő nemzeteink gyökere biztos alapjai hídjainknak – fejezte ki Madaras Zoltán, rámutatva, Horvátország Európa legrégebbi államai közé tartozik Lengyelország és Magyarország mellett. A horvát és magyar viszonyt békés, példa nélküli együttműködésnek nevezve jelezte: kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatainkban rendívül sok tartalék rejlik, melyeket tovább fogunk fejleszteni. Délnyugati szomszédunknál minden politikai irányzat híve a magyar-horvát barátságnak és együttműködésnek. Ez erőt és bátorságot ad, hogy elkötelezetten használjuk hídjainkat – fogalmazott a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke.

 

Baranya és Eszék megye  a kultúra mellett gazdasági, sport és kisebbségeket érintő együttműködések aspektusában is példaként szolgálhat más határmenti régióknak is – emelte ki az eseményen Goran Ivanovic, Eszék-Baranya megye alelnöke a közös projektekre és az uniós törekvésekre mutatva.

 

Schengen előtti Schengen – így értékelte a rendkívül szoros horvát-magyar kapcsolatot Mladen Andrlic. A Horvát Köztársaság nagykövete kijelentette, a történelem tanúsága is az, hogy minden nehézség ellenére is közösen, együtt tud a két ország haladni egy új, szebb jövő felé. Közösen kell megküzdenünk a problémáinkkal is, akár az unión belül, akár a délkeleti vagy más régióinkban várnak ránk – fogalmazott.

 

A világon egyedülálló kezdeményezésnek nevezte de Blasio Antonio főkonzul azt, hogy két országot határként összekötő hídon közös koncertet rendeznek. Beszédében szintén a közös múlt és jelen, valamint a prosperáló jövő reményéről beszélt.

 

A rendezvény célja – melyen a Készenléti Rendőrség zenekara is részt vesz -, hogy erősítse a két nemzet barátságát – jelezte dr. Balogh János. Az országos rendőr-főkapitány  horvát kollégáikra mutatva kiemelte, hogy a határőrizet közös feladat, de célunk nem csak az átkelés korlátozása, hanem éppen annak elősegítése. Mint mondta, a mai rendezvény célja azzal teljesedhet ki, ha szomszédjainkat hamarosan a schengeni tagállamok sorában köszönthetjük, és ezzel szimbolikussá válik a hídra festett vörös vonal.

 

A horvát főkapitány, Nikola Milina azt vallja: a rendezvény még szorosabbá teszi országaink, állampolgáraink közötti kapcsolatokat, a két ország rendőségének együttműködése pedig nagyban hozzájárul a még biztonságosabb környezet kialakításához. Többek közt kiemelte az idegenforgalmi idénybeli partnerséget, mely keretében a két ország rendőrei közös szolgálatot látnak el a szűk régióban éppúgy, mint az Adria partján. Magyar kollégáját arról biztosította: a horvát rendőrökben nem csak megbízható partnerre találnak, hanem őszinte partnerre is. Reményét fejezte ki, hogy a schengeni övezethez való csatlakozást követően az ilyen jellegű határátkelőhelyek, határellenőrzések megszűnhetnek.