24 óra: roncsba szorult test, hármas karambolok, összetört motorok Baranyában

Baranya - szerző: HH

Huszonnégy óra leforgása alatt öt személyi sérüléssel járó baleset is történt Baranyában. A sellyei, pécsi, pellérdi és pécsváradi baleseteknek halálos áldozata nem volt.

 

Baleset Pellérden. fotó: rendőrség

 

Kedd délelőtt két személygépkocsi, és egy motorkerékpáros ütközött össze a pécsi Vásártér utca és a Megyeri út kereszteződésében. A baleset során az egyik gépkocsi vezetője a piros lámpa ellenére hajtott a kereszteződésbe, ahol összeütközött egy jobbról érkező, és egyenesen haladó autóval. A jobb oldali autó mögött haladó motoros sem tudott már megállni, az előtte fékező autónak ütközött, amitől elesett. A balesetben az egyik jármű utasa, valamint a motorkerékpárt vezető férfi könnyebben megsérült.

 

Kedden kora délután Pécsváradon a Rákóczi utcából hajtott ki a 6-os főútra az a személygépkocsi, amelyik előbb egy balról érkező autónak, majd egy traktornak ütközött. A balesetben az egyik gépkocsi vezetője sérült csak meg könnyebben.

 

Ugyanezen a napon 15 óra körül Pellérden egy kikanyarodó autós ütközött a szemből érkező, már előzésben lévő tehergépkocsinak. Az ütközéstől az árokba sodródott, és felborult. A balesetben mindkét jármű vezetője súlyosan megsérült.

 

Kedden 19 óra körül egy segédmotor-kerékpáros szenvedett súlyos sérüléseket Sellyén. A motoros balra kanyarodás előtt nem vette észre, hogy már őt is előzik, és összeütközött a mellette elhaladni szándékozó személygépkocsival.

 

A szerencsétlenségek sora szerdán is folytatódott, több kisebb csattanás mellett délután három személyautó is ütközött Pécsen, a Verseny utcában, a Megyeri úti kereszteződésnél. Az egyik járműbe egy ember beszorult, akit a pécsi hivatásos tűzoltók szabadítottak ki, állapotáról még nincs hír.