Elítélték, de szabadlábon maradt a gyerekeket játszótérről elcsábító molesztáló

Baranya - szerző: HH

A Pécsi Járásbíróság hat év fegyházra ítélte azt a férfit, aki gyermekeket molesztált egy pécsi játszótéren – közölte az ügyészség. A férfi szabadlábon van, amiért az ügyészség tovább viszi az ügyet.

 

A férfi még 2014-ben rendszeres látogatója volt egy uránvárosi parknak, ahol fiú gyerekekkel ismerkedett. Itt azért, hogy a gyerekek bizalmába férkőzzön, gyakran fagylaltra, üdítőre meghívta őket, majd velük beszélgetni kezdett. Ezen beszélgetések során a gyermekeknek gyakran szexuális tartalmú témákat vetett fel. 2014. márciusa és augusztusa között a vádlott öt kiskorú, 9-12 éves gyermekkel ismerkedett meg. A fiúkat a közelben található szőlőskertjébe vitte, ahol őket csókolgatta, simogatta, ruhájukon keresztül nemi szervüket megfogta, illetve ölébe ültette őket.

 

A bíróság a férfit szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt hat év fegyházra ítélte és hat évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, emellett négy évre kitiltotta őt abból a parkból, ahol a fiúkkal megismerkedett. A bíróság nem rendelt el kényszerintézkedést a vádlottal szemben, aki továbbra is szabadlábon van. Emiatt az ügyész fellebbezést jelentett be, egyebekben az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.