A legkisebb falvak is fejlődhetnek, felújításra is jön a csok

Gazdaság - szerző: HH/MTI

Döntött a kormány az ötezernél kisebb lélekszámú településekre vonatkozó Magyar falu program koncepciójáról – közölte a Miniszterelnökség vezetője.

 

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Fotó: Bruzák Noémi, MTI

 

Gulyás Gergely célként említette, hogy az érintett településeknek – ahol a magyarok mintegy egyharmada él – erősödjön a népességmegtartó, és -növelő ereje. Jelezte: a lakhatásra mintegy 30 milliárd forintot szánnak, a terv pedig az, hogy létrejöjjön egy falusi csok. Emellett plusz támogatást készülnek adni a tájegységi örökség megőrzéséhez, a tartósan betöltetlen közszolgáltatások esetén pedig segíteni akarják az érintett háziorvosok, fogorvosok, védőnők lakhatását.

 

A programot ismertetve a miniszter beszámolt óvoda- és bölcsődefejlesztési, járdafelújítási, sportparklétrehozási és temető-rendbentartási tervekről is, ezekre nagyrészt pályázati programokat fognak kiírni. A falugondnoki ellátást kilencszemélyes kisbuszok megvásárlásával akarják segíteni. A közszolgáltatások fejlesztésére összesen 58 milliárd forintot terveznek fordítani jövőre.

 

A fejlesztendő területek között említette a munkába járást és a mellékutakat, amire létrejött a falusi útalap. A helyi identitásmegőrzés érdekében támogatandó közösségi terek, például kultúrházak, könyvtárak fejlesztésére 12 milliárd forintot szánnak – mondta Gulyás Gergely.

 

Szélesítik a csokot

 

A Miniszterelnökség vezetője közölte, a kormány még idén dönt a családok otthonteremtési kedvezményének, a csoknak a kiszélesítéséről. Kérdésre hozzátette: a bővítés szinte biztosan vonatkozik majd a lakások felújítására.