Meghalt a polgármester, vasárnap választanak újat

Baranya - szerző: HH

Polgármestert választanak vasárnap Kisszentmártonban, a tisztségért négy független jelölt indul – közölte a helyi választási iroda vezetője, a baksai közös önkormányzati hivatal jegyzője.

 

Takácsné Jauk Ibolya emlékeztetett: az időközi önkormányzati választást ezúttal azért kellett kiírni, mert az eddigi településvezető, a fideszes Bogdán Gábor augusztus közepén elhunyt.

 

A 281 lakost és 203 szavazásra jogosultat számláló község polgármesteri tisztségéért négy független jelölt indul. Az egyik előző ciklusban már a posztot betöltő Lónay Gyula és a korábban Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt színeiben tündöklő Lőrincz Károly mellett most Bogdán Tamás és Farkas Kornél is az első számú közszolga székében látná magát.

 

A település 2011-ben szintén időközi választásokat tartott, legutóbb pedig egy gyilkossági kísérlet miatt került a média figyelmének középpontjába.