Különdíjas lett Harkány a Virágos Magyarország versenyen

Helyi - szerző: HH/MTI

Közel száz díjat osztottak ki pénteken a Nagykőrösön tartott 25. jubileumi Virágos Magyarország versenyen, amelynek fődíját Szolnok, Nagykőrös, Csemő és Dozmat nyerte el az idén az induló 324 településből, de fődíjat kapott Budapest IV. kerülete is.

 

Guller Zoltán, a környezetszépítő versenyt szervező Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a díjkiosztón elmondta, hogy az elmúlt 25 év alatt közel hétezer résztvevő nevezett az egyre népszerűbb versenyre. Hozzátette: a következő negyed évszázadban azért a célért kell tovább dolgozni közösen, hogy még zöldebb, még virágosabb, fejlődő, élhető, biztonságos, valamint fenntartható falvak és városok legyenek Magyarországon.

 

Az ünnepségen összesen 31 kategóriában közel száz díjat osztottak ki. Az idei fődíjasok közül kiválasztották azt a két települést is, amelyek a nemzetközi versenyen, az Entente Florale Europe-on 2019-ben Magyarországot fogják képviselni, ez a két település Nagykőrös és Csemő lett.

 

Harkány tavaly hat másik településsel együtt Arany Rózsa díjat kapott. Mint Kiss-Kálmán Éva képviselő elmondta, az idei versenyben a Zöldebb Városokért Nonprofit Kft. és a Magyar Kertépítők Országos szövetsége különdíjával jutalmazták a várost.