Előadásokkal és ingyenes programokkal jön a térségi egészségnap

Helyi - szerző: HH

November utolsó napján ingyenes programok, előadások várják az érdeklődőket a harkányi művelődési házban. Az EFOP pályázat keretében megrendezett tematikus napon több gyakorlati bemutatót is tartanak, egyebek mellett a 3D nyomtatás gyógyászati célú lehetőségeit is megismerhetjük.

 

A programok sora 10 órakor kezdődik, amit dr. Müller Éva tart előadása követ a népbetegségekről, majd a wellness- és fürdőkultúra egészségmegőrző hatásairól, később pedig az egészséges ételek elkészítéséről és a 3D nyomtatás egészségügyi lehetőségeiről beszélnek szakemberek.

 

Mindeközben az előtérben felállított standokon testzsír- és vérnyomás mérés és onkológiai vizsgálat lehetőségén túl újraélesztést és 3D nyomtatást is bemutatnak a harkányi gyógykozmetikumok mellett. Az ifjúsági klub helyiségében gyógytorna és jóga várja az érdeklődőket, míg az emeleten szemvizsgálat várja az érdeklődőket.