Nem jogerős a gilvánfaiak kirándulása ügyében hozott ítélet

Baranya - szerző: HH

A Siklósi Járásbíróság kedden hirdetett ítéletet a gilfánfai delegáció kirándulása ügyében, akik az önkormányzat pénzén és autójával tettek kiruccanást Horvátországba.

 

Az ügy elsőrendű vádlottját, a ma fideszesként regnáló Bogdán Lászlót 2010-ben még függetlenként választották Gilvánfa polgármesterévé. Az ügy másod-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottjai akkor képviselők voltak. A másodrendű vádlott a polgármester helyettese is volt.

 

A képviselők 2012 és 2013 nyarán elhatározták, hogy az önkormányzat pénzén és az általa lízingelt gépkocsival utaznak Horvátországba, ezért 2012-ben az önkormányzattól 200 ezer forintot, 2013-ban 300 ezer forintot vettek fel, melyből élelmiszert, italokat vásároltak, a fennmaradó pénzt kunára váltották. A gépkocsi üzemanyagát is az önkormányzat pénzéből fizették. Az utazásra 2013-ban hozzátartozóikat is magukkal vitték. Az elsőrendű vádlott tudott a megállapodásról, és a pénzfelvételhez hozzájárult.

 

A vádlottak a horvátországi utazásról az ehhez szükséges képviselő-testületi ülés nélkül döntöttek, így megszegték az önkormányzati törvényben foglalt rendelkezéseket.

 

A másodrendű vádlott több ízben is az önkormányzat pénztárából különböző összegeket vett fel az elsőrendű vádlott tudtával és hozzájárulásával, melyet saját szükségleteire használt fel. A pénztárban a keletkező hiányt fiktív számlákkal palástolták. Ennek érdekében először a hatodrendű vádlottól, majd a hetedrendű vádlottól papíron fát vásároltak, és e vádlottakkal fiktív adásvételi szerződéseket kötöttek, melyeket az önkormányzat könyvelési anyagában elhelyeztek.

 

Nem jogerős

 

Az elsőrendű vádlottat öt rendbeli hűtlen kezelés vétsége miatt egy év fogházbüntetésre, a másodrendű vádlottat, öt rendbeli sikkasztás vétsége miatt – melyből két rendbelit társtettesként követett el – egy év fogházbüntetésre, a harmadrendű és a negyedrendű vádlottakat kétrendbeli társtettesként elkövetett sikkasztás vétsége miatt, az ötödrendű vádlottat társtettesként elkövetett sikkasztás vétsége miatt 90 és 120 óra közötti fizikai természetű közérdekű munkára ítélték – közölte a bíróság.

 

A bíróság az első és másodrendű vádlottak szabadságvesztés büntetésének végrehajtását kettő évre felfüggesztette, e vádlottakat – a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól-előzetes mentesítésben részesítette.

 

A bíróság a hatod rendű és a hetedrendű vádlottakat, bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta.

 

Az elsőfokú bíróság a másodrendű vádlottal szemben 227.476,- forint , a harmad és negyed rendű vádlottakkal szemben 50-50 ezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

 

Az elsőrendű vádlottat az ellene hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól – bizonyítottság hiányában – felmentette. Emellett kötelezte a vádlottakat – felróhatóságuk arányában – 205.372 bűnügyi költség megfizetésére.

 

A bíróság határozatát valamennyi vádlott és védőik is tudomásul vették, az ügyész a fellebbezés bejelentésére három munkanap határidőt tartott fenn, ezért a bíróság ítélete nem jogerős.

 

Megkerestük Bogdán Lászlót, de nem kívánta kommentálni az ítéletet.