Felzárkóztató program indul Baranyában is

Baranya - szerző: HH/MTI

Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul Baranya mellett Borsod, Szabolcs és Hajdú-Bihar megye ötven településén.

 

A programot a december 5-i Önkéntesek Világnapja alkalmából az ITM és az Emberi Erőforrások Minisztériuma hívta életre a Klebelsberg Központ és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közreműködésével.

 

A program célja a kistelepülésen élő általános iskolások támogatását tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, továbbá az egymásról való gondoskodást és a közösséghez tartozás élményének megélését. Szeretnék segíteni a diákokat, hogy képesek legyenek a legtöbbet kihozni magukból, legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és végül a munkaerő-piacon való elhelyezkedés.

 

Része, hogy egyetemisták mentorálnak 7 és 8 osztályos iskolásokat, amiért havi 30 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek. Ha a diákok eredményei javulnak a mentorok további juttatásra számíthatnak – jelezte. Az államtitkár arra biztatott, hogy az érdeklődő egyetemisták már januártól vegyék fel a programhoz való csatlakozás feltételéül szolgáló kurzusokat az érintett településekhez közel eső egyetemeken.

 

A kezdeményezés másik pilléreként középiskolások is bekapcsolódhatnak a mentorálásba, a kötelező ötven órás közösségi szolgálat keretében választhatják ezt a tevékenységet.