A megye legjobbjai ültek asztalhoz

Helyi - szerző: HH

Harkányban tartották a megyei ifjúsági sakkverseny sorozatának következő állomását. A nyolcadik alkalommal tartott Kitaibel Emlékversenyen húsz, a megye legkiválóbb sakkozója ült asztalhoz négy korcsoportot képviselve.

 

A harkányi iskola a hat fordulóból álló sorozat harmadik állomásának szombaton adott otthont, a két héttel ezelőtti szentlőrinci és a pécsváradi etap között. A verseny szervezője a Szigetvári Sakk Egylet, míg a bírát a Szentlőrinci Sport Egyesület adta, de a Kitaibel Pál Általános Iskola és a város önkormányzata is kivette a részét a rendezésben.

 

A harkányi sakk reneszánszát éli: helyi diákok több száz, sőt alkalmanként ezer Élő-pont (a versenyzők egymáshoz viszonyított játékerejének rendszere, nevét egy fizikusról, Élő Árpádról kapta – a szerk.) felett szerepelnek egyre szebb eredményekkel nem ritkán országos bajnokságokon, valamint állnak jó eséllyel a jövő év elején megrendezésre kerülő Diákolimpia kihívásai elé is. A versenyen is szép számmal képviselik iskolánkat is, ám nem a helybéli rendezés, hanem a rangsorban elfoglalt helyük miatt.

 

Kurucz József oktató és a verseny szervezője elárulta: még az olimpia februári döntői előtt tervez egy térségi bajnokságot tető alá hozni, mellyel a déli régió valamennyi iskolájának diákjait szólítanák meg.