Remmert Ferenc: folyamatos a közterületek felújítása

Helyi - szerző: BB

Remmert Ferenc alpolgármester a testületi tagok mellett a gyakorlati megoldásokban segíti a polgármesteri hivatal munkáját. A folyamatos döntés-előkészítések illetve a meghozott döntések végrehajtása során az operatív munkát felügyeli a városban. Év végi beszélgetésünkben kiemelte a megvalósult út és járdafelújítást, az intézmények karbantartását és a szociális területen folytatott segítségnyújtást.

 

Melyek voltak az év nehezebb döntései?

 

Az idei év az elnyert pályázatok pénzügyi kereteinek felhasználásával, a pályázatok lebonyolításával telt el a hivatal részéről. Itt sokszor találkozott a testület egy-egy elnyert forráshoz tartozó közbeszerzés kiírásával. Volt, amit többször kellett tárgyalni a folyamatos jogszabályi változások vagy a komoly áremelkedések miatt. Ez rengeteg plusz munkát és papírmunkát igényelt a hivatal részéről.

 

A hivatali munka mellett számomra a városgazdálkodás feladatainak koordinálása jelentette a nagyobb feladatot, mint városgazdálkodásért felelős alpolgármester, illetve a Városgazdálkodási Zrt. felügyelőbizottságának elnöke. A városgazdálkodás felel a közterületek rendbentartásáért, gondozásáért, de ezek a dolgozók végzik a virágosítást, vagy például a most következő időszakban a hóeltakarítást és előtte a télre felkészülést. Itt a legnagyobb probléma a létszámhiány. Míg tavaly közel száz közfoglalkoztatottat tudott alkalmazni a városgazdálkodás, addig idén nagyságrendileg húsz fő felvételére nyílt lehetőség, mert az üres álláshelyekre egyszerűen nincs jelentkező.

 

A kialakult helyzetet gépesítéssel próbálta megoldani a vezetés. A közfoglalkoztatottak létszámának országos csökkentése mellett régiónkat az elvándorlás is sújtja, s ez a probléma a hivatalnál is megmutatkozott. A létszám- illetve munkaerőhiány mellett is az idei évben sikerült több felújítást városi erőforrásokkal elvégezni.

 

A város virágosítása kapcsán mindenképp el kell mondjam, hogy a cég elindult egy olyan irányba, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Több fűtött fóliasátorban neveljük a virágokat, melyek most már évről évre színesítik a közterületeinket. A virágosítás mellett elkezdtük a közterületen lévő padok felújítását, cseréjét. A téli időszakra a városgazdálkodás telephelyére kerültek, itt a teljes faszerkezet kicserélésre, átfestésre kerül, hogy tavaszra színvonalas pihenőhelyekkel fogadjuk a vendégeket.

 

Minden évben állagmegóvást végzünk a Szent István utcában található talpasházon, ez idén sem maradt el. A temető területét is folyamatosan karbantartjuk, gondozzuk. Itt elkezdődött a zöld aljnövényzet rendbetétele, de a ravatalozóra is nagyobb összeget fordítunk. Próbáljuk méltóképpen gondozni halottaink emlékhelyét.

 

A ravatalozó mellett felújítjuk a katolikus temető bevezető útját és ezen temető legelhanyagoltabb részén az eldőlt, összeborult sírköveket is rendbe tesszük, helyreállítjuk. A ravatalozó előtti temető bejárat egy nagy kovácsoltvas kapubejáratot kap. Szeretnénk a gépkocsival behajtást kiküszöbölni, mert sajnos gyakran előfordul, hogy autóval ráállnak a sírkövek talapzatára, vagy letolatják azokat. A városban is számtalan út- és járdafelújítás történt, de legalább ennek a duplájára ráférne a rendbetétel.

 

Melyek a következő tervezett felújítások?

 

A városban az óvoda mellett lekavicsozásra került egy terület, hogy az eddig is parkolónak használt részen ne a fűben és sárban kelljen kiszállniuk a szülőknek. Ez ideiglenes megoldás, de mindenképp szükséges, mert az óvoda megnyitása óta nincs megoldva az intézmény parkolóhelye. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően az egykori gépállomás-telepen kialakul egy központi városgazdálkodási épület, telephellyel. Ha ez elkészül, akkor felszabadul a Dankó Pista utcai önkormányzati terület, amely a Kossuth utcára fut ki. Itt kerülne kialakításra egy központi parkoló az óvoda környezetében, a Dankó Pista utcát pedig meg lehet majd közelíteni a Kossuth utcáról, így az ott élők sem szenvednek a reggeli és délutáni csúcsforgalomban. Ez sajnos nem megy egyik napról a másikra, de a lehetőség adott, amit a mostani testületnek sikerült elérnie, s az elmúlt húsz év gondja oldódik meg ezzel.

 

Szintén közel ennyi idős probléma megoldása a HPC épülete előtti járdaszakasz felújítása. A közeljövőben itt is megkezdődnek a munkák, de sok közmű megy a föld alatt, így itt a tervezésre várunk. Az idei évben azonban sok helyen végeztünk a munkákkal: a teljesség igénye nélkül elsorolva, elkészült a Kossuth utca művelődési ház felé eső részén a kátyúzás, az iskola környékén a parkolóhelyek bővítése érdekében a vízelvezető árkok lefedése. Itt folytatjuk a munkát, és az iskola zöldterülettel határolt, háromszög felé eső részén is további parkolókat alakítunk ki.

 

Az utak és járdák mellett az önkormányzat intézményei is megújultak. Itt milyen folyamatok voltak?

 

A sportcsarnok több elnyert pályázatnak köszönhetően újult meg. Itt előrelépés a fűtés korszerűsítése, ahogy a hivatalban is. A hivatalt próbáltuk ügyfélbaráttá alakítani, térkővel borítottuk le a parkoló teljes területét, és a hivatalban folyó munkavégzés feltételeit is javítottuk. A művelődési ház is – több sikeres pályázatnak köszönhetően – teljesen megújult, korszerűsítettük a nyílászárókat, szigeteltük az épületet. A szomszédságában található egykori bolgár múzeum épülete méltán viselheti ezentúl a díszterem elnevezést, mert teljesen felújítottuk az épületet, s az eddig kihasználatlan komplexumot újra funkcióval láttuk el.

 

December az ünnepvárás, a készülődés hónapja, hogyan készülnek az év végére?

 

Túl vagyunk a Mikulás-csomagok célba juttatásán, s örömteli az a kezdeményezés, ami jó pár éve hagyománnyal bír a városban: Mikulások viszik ki a gyerekeknek a csomagokat. Évről évre több jelentkező van erre a hálás szerepre, ez idén is így volt. A gyerekek mellett az idősekre is gondolunk az ünnep közeledtével. Közel hétszáz csomagot visznek ki az önkormányzat munkatársai karácsonyra. Emellett a szociális tűzifa is megérkezett és kiosztásra kerül decemberben és jövő januárban. Az év végére több helyen új szabadtéri alkotás is kihelyezésre került, több műalkotás megújult az idei évben, és továbbiak felújítását is tervezzük. A decemberben felállított korcsolyapálya is igazi üde színe a karácsonynak. Bízom abban, hogy ezek a változások a lakosság megelégedését szolgálják, és hasonló sikerekkel folytatjuk az új évet.

 

Itt ragadnám meg a lehetőséget is egyben, hogy boldog karácsonyt és sikerekben gazdag, békés új esztendőt kívánjak a város lakosságának!