Ex-katonanő lenne Trump kihívója

Nagyvilág - szerző: HH/MTI

Ismét egy nő száll harcba Amerika elnöki címéért. Tulsi Gabbard hawaii demokrata párti képviselőnő a CNN hírtelevízióban jelentette be szándékát, miszerint 2020-ban indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.

 

A 37 éves politikusnő Irakban katonaként szolgált, jelenleg a washingtoni képviselőház külügyi bizottságának tagja. Ő az első amerikai szamoai, és az első hindu tagja az amerikai törvényhozásnak. Az interjúban nem közölt részleteket tervéről.

 

A hawaii demokrata párti politikus az utóbbi hetekben nem hivatalos kampánykörutat tett Iowa és New Hampshire államokban, és a Politico értesülései szerint már keresi a beszédíróját is. Önéletrajzi könyvét májusban jelenteti meg.

 

Tulsi Gabbard a második politikus, aki indul a demokraták elnökjelöltségéért. Az első Elizabeth Warren massachusettsi szenátor volt, aki újév napján hivatalosan is bejelentette indulását. Megfigyelők szerint a harmadik induló Julián Castro lesz, az előző elnök, a demokrata Barack Obama kormányzatának építkezési és városfejlesztési minisztere, aki várhatóan napokon belül bejelenti szándékát.