KFF: indulhat a Zöld város projekt

Helyi - szerző: KT

Megérkezett a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályának (KFF) tanúsítványa, miszerint alá lehet írni a Zöld város projekt kivitelezői szerződését – közölte lapunkkal Baksai Endre Tamás.

 

Harkányi Zöld belváros kialakítása, azaz a Zsigmondy sétány több mint egymilliárd forintos felújítása a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatának köszönhetően valósul meg. A folyamat a terveztetést, a műszaki ellenőr majd a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárást is sikerrel maga mögött tudja.

 

Mint Harkány polgármestere jelezte, a VivaPalazzo Zrt-vel történő szerződéskötést követően az egyebek mellett Zsigmondy sétány felújítását is eredményező munkálatok nagy valószínűséggel márciusban el is kezdődhetnek. Leszögezte, valamennyi szükséges forrás rendelkezésre áll.